Csütörtökön (február 17.) reggel egy tehergépkocsi ittas vezetője rövid időn belül két személyautóba is beleütközött.
Egy ittas sofőr egymás után két személyautóba ütközött bele
![n](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/274215777_1369470443475482_2980620314933478934_n.jpg.jpg?itok=hHACxLPw)
Az egyik előtte haladó autóba hátulról belehajtott, mert nem tartotta be a követési távolságot. A második ütközésre pedig azért került sor, mert mikor kiszállt, hogy felmérje az első ütközés következményeit, autóját nem fékezte le a dombon, és ez a mögötte álló járműnek gurult.
„Az eddigi információóink szerint az IVECO 46 éves sofőrje a városközpont felé tartva, vezetés közben nem tartotta be a szükséges követési távolságot az előtte haladó BMW 530 xDrive típusú személyautó mögött, és beleütközött. A járművét nem fékezte le, és kiszállt belőle. Mivel az autó enyhe emelkedőn állt, ez elkezdett gurulni, és a mögötte álló BMW 320 xDrive-ba is beleütközött” – magyarázta Michal Szeiff, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: az alkoholszondás vizsgálat kimutatta, hogy a sofőr véralkoholszintje 2,31 ezreléken volt.
A tehergépkocsi vezetője ellen tudatmódosító szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt indult eljárás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.