Egy frissen megjelent könyv margójára

Embere válogatja, kire mennyire, milyen mély hatással van a szülőföld szelleme. Vagy ahogyan a régi rómaiak mondták, a Genius loci, a hely szellemének isteni volta. Olyan emberről próbálok elmondani valamit, aki az elmúlt alig több mint másfél évtizedben pontosan egytucatnyi könyvben próbálta megfogalmazni a hely szellemét. A helyet pedig Gömörnek hívják. ĺrásom alanyát B. Kovács Istvánnak. Ugyancsak szabódott, mikor arról faggattam, mi az, ami mozgatja. Civilként, polgárként, közéleti emberként, tudósként, tanárként, kutatóként, intézményvezetőként. Végül rám hagyta a szabad véleményformálást, így nem szokványos interjú vagy riport született, hanem arcképvázlat. Az arcképvázlat apropója pedig egy csodálatos kiállítású és igen érdekes könyv, a Gömörország második, javított és bővített kiadása. Amikor 1996-ban a Kalligram Kiadó megjelentette az első kiadást, még maga a szerző sem gondolta volna, hogy könyve napok alatt elfogy a könyvesboltok polcairól. Azokban az években igazán nem volt könnyű szlovákiai magyarként értéket teremteni. A Gömörország mégis sikerkönyv lett. A mostani, második bővített és javított kiadás pedig remélhetőleg szintén hamar elfogy majd a polcokról.

A szerzőről

1953-ban született Rimaszombatban, ősei Péterfaláról származtak Baracára, ebbe az egykor szebb napokat is látott, mára kicsit háttérbe szorult kicsinyke gömöri faluba. Magyar iparista volt Kassán, majd Budapesten elvégezte a régészet-néprajz szakot. Olyan szakemberek voltak tanítómesterei, mint László Gyula régész, a magyar honfoglalás témájának egyik szakértője, vagy Dömötör Tekla, a magyar néprajztudomány nagyasszonya. Pályáját a Gömör-Kishonti Múzeumban kezdte. Ahogy arról baráti beszélgetéseken vallott, sok és csodálatosan szép munkákkal találkozott múzeumi pályafutása során. A Szabadkán lévő egykori török vár, az Oldalfala melletti Mogyorós tető rézkori telepe, Méhi mellett a Feketesár-dűlőn a rézkori istentriász, a hamvasztásos temető feltárása, Sajógömör ispáni várának kutatása, Rimaszombat Fő terének teljes feltárása.

A rendszerváltás utáni kormányváltások szele őt is megtépte. Ekkor, talán menekvésként, de mindenképpen tudatosan fordulva a régióhoz, elkezdett írni. Mert mindig voltak s valószínűleg sokáig lesznek is még olyan idők, mikor a pörös szájúaknak nem marad más, mint írni, írni, írni. Megfogalmazni, mi volt a múlt, mit tanulhat belőle a jelen, és mit lehet az írás által átadni a jövőnek.

A Gömörországról

Abban az időszakban született, amikor jó száz év után úgy határozott a rimaszombati közélet, hogy köztéri szobrot állíttat a legismertebb magyar költőnek, Gömör-Kishont vármegye táblabírájának, Petőfi Sándornak. Egy ilyen szoborállítás nem kis dolog, ki még nem próbálta, az ne fitymálja, ki meg próbálta, az tudja. Ennek motorjaként, eszmei szerzőjeként, lebonyolítójaként még könyvet is írni nem kis teljesítmény. A könyv, ha szakkönyv is, igen személyes és szemérmes vallomás arról, menynyire lehet szeretni ezt a vidéket. Vallomás és utazás ez, végig a történelem vezérfonalát követve, szigorúan a tényekre figyelve, mégis igen mély szeretettel feltárva minden történését e tájnak. A történelmi idők kezdetétől a második világégés végéig egy nagyon pontos, jól használható, reprezentatív képekkel ábrázoló és minden részletre kitérő tudományos munkát kap kezébe az olvasó. Meg még valami többletet. Egyfajta rálátást, bepillantást a lelkekbe. Sugallva az intést, hogy vigyázni kell a strázsán, mert veszik, kopik minden körülöttünk. Csak néhányan maradnak meg, akik figyelnek és figyelmeztetnek. Vigyázni kell a strázsán, itt Gömörben ugyanúgy, mint a Csallóközben, Mátyusföldön, a Bodrogközben vagy az Ung-vidéken. A hely szelleme mindenütt ott van. Ébresztgetni kell, hogy el ne aludjon örökre. Ezért kellenek olyan emberek, mint B. Kovács István itt Gömörben s olyan könyvek, mint a Gömörország. Most már teret, lehetőséget, megértő, érző olvasóközönséget kívánok csak hozzá.