Egy és negyed órát várt a gyorsmentőre egy agyvérzéses beteg Vágsellyén

vágsellye
Vágsellye |

Egyre több panasz érkezik a lakosoktól a gyorsmentő szolgálatra, illetve az egészségügyi szolgáltatásokra, mondta a legutóbbi önkormányzati ülésen Jozef Belický, Vágsellye polgármestere, aki megyei képviselőként tájékoztatta a helyzetről Nyitra megye önkormányzatának vezetését.
 

Belický négy konkrét esetre mutatott rá, valamennyi a közelmúltban történt. Az egyik városi rendőrhöz kellett gyorsmentőt hívni, egy órát vártak, mire megérkezett a segítség. Egy agyvérzéses beteghez egy és negyed óra után érkeztek ki a gyorsmentők. Panaszt tettek egy iskolás gyerek szülei is, akik egy órán át hiába vártak a mentőkre, végül kénytelenek voltak a beteget autójukkal a galántai kórházba szállítani. A polgármester azzal a kéréssel fordult a lakossághoz, hogy ha valakinek hasonló tapasztalatai vannak a gyorsmentő szolgálattal, jelezze a [email protected] címen. Vágsellye vezetése továbbítja a panaszokat az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatalba. A gyorsmentő-szolgálattól azt a választ kapták, hogy túl kevés a szakemberük, és a vágsellyei régió túl nagy ahhoz, hogy mindenhová időben odaérjenek. Az önkormányzati ülést követő vitában elhangzott, hogy a lakosok részéről is nagyobb odafigyelésre van szükség, mert egyesek megfázáskor, gyomorpanaszok, vagy kisebb balesetek esetén is azonnal kihívják a gyorsmentőket. A városi és a megyei képviselők az Integrált Egészségügyi Központ megnyitásában látják a megoldást. Nyitra megye egészségügyi bizottságának tagjai már áprilisban foglalkoztak a javaslattal. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium felhívására reagáltak a képviselők. Az Integrált Egészségügyi Központok megnyitását összesen 700 ezer euróval támogatja a minisztérium, minden projekt megvalósítására 41 200 euró jut. Nyitra megye önkormányzatának e heti ülésén a vágsellyei rendelőintézet számára 420 ezer eurót hagytak jóvá a képviselők az egykori kórház épületének felújítására. A vágsellyei és régióbeli szakorvosokat a megye a napokban felkéri az együttműködésre. A központban nagy szükség lesz gyerekorvosra, általános orvosra, szülészre és nőgyógyászra.

A vágsellyei önkormányzati képviselők között akadnak orvosok, akik úgy gondolják, idővel komoly gondok adódhatnak az utánpótlással, mivel a legtöbb szakorvos néhány éven belül eléri a nyugdíjkorhatárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?