Egy asztalnál békít a vajda, a programozó, a rendőr, a lelkész és a szociális dolgozó

Peter Polák rendőr, képzett békéltető a központbanCsuport István felvételeiA polgári és kereskedelmi jellegű ügyek negyven százalékát sok országban ma már peren kívül, döntőbírói; vagy békéltető eljárás keretében oldanak meg, ami nemcsak gyorsabb, hanem olcsóbb is. Az október derekán az Igazságügyi Minisztériumban bemutatkozó békéltetők a lévai konfliktusmegelőző központ, a Partners for Democratic Change – Slovakia (PDCS) civil mediátorai. „A mediációs törvényt még az Európai Unióba való belépés előtt, a jövő év elején szeretnék országunkban is elfogadni. Partnereink, a mediátorok asszociációjának tagjai tanácsadóként vesznek részt a törvény kidolgozásában. A civil békéltetőknek nem kell jogászoknak lenniük, de ajánlott a felsőfokú végzettség. Bizottság előtt tesznek vizsgát, majd képzettségüket igazoló okmányt kapnak” – jegyezte meg a zsemberi találkozón Zuzana Tordová, a PDCS lévai központjának vezetője.

BÉKĺTENEK, NEM IGAZSÁGOT SZOLGÁLTATNAK

A PDCS 1991-92-ben képezte ki első mediátorait a kollektív kiegyezés területén, majd 1995-ben létrehozták az első békéltető tanácsot az etnikai konfliktusok megelőzésére. Peer-mediációs programjaik 1997-től középiskolákon is működnek. A PDCS a pozsonyi Comenius Egyetem projektjeként honosodott meg, majd 1994-ben független alapítványként jegyezték be „Partners for Democratic Change – Slovakia” néven. Pozsonyban, Besztercebányán és Léván találhatók központjaik. Zuzana Tordová szervezte 1999 őszén az első érsekújvári találkozót, egy későbbire már tapasztalt magyarországi és cseh békéltetőket is meghívott. Ekkor Léván már közel harminc vitás ügyük volt, többnyire szomszédsági, nemzetiségi-etnikai, illetve házastársi konfliktusokat oldottak meg. Nem titkolták, nem volt könnyű a vitás feleket egy asztalhoz ültetni, hogy megfogalmazzák, miben rejlik tulajdonképpeni konfliktusuk, és közösen keressenek mindkét fél számára megnyugtató megoldást. Nem a békéltető feladata eldönteni, kinek van igaza, tőle a konfliktus oldását várják. Ehhez mindenekelőtt jól kell ismerni a helyi viszonyokat, az adott régióban élők mentalitását.

CSEMADOK ÉS MATICA SLOVENSKÁ

Arne B. Mann etnológus Érsekújvárban és Léván négy évvel ezelőtt kezdték meg a békéltetők nagyobb, körülbelül húszfős csoportjának képzését. Azóta már egy ennél fiatalabb lévaiakból és zselíziekből álló csoportot is kineveltek már: pedagógus, szociális dolgozó, rendőr, lelkész és a zsidó kultúra elkötelezett híve is akad köztük, éppúgy, mint a cigány kultúra ápolója. Érsekújvárban ugyancsak nem mindennapi társaság jött össze: a Csemadok, a Matica slovenská, a zsidóság és a romák helyi képviselőin kívül egészségügyi dolgozó, programozó, vállalkozó, önkormányzati képviselő, valamint különböző területeken tevékenykedő értelmiségiek találkoztak a városból, valamint Párkányból, Szímőről, Udvardról és Nagysurány környékéről.

NEGOCIÁL A CIGÁNYVAJDA IS

A Nagysurány melletti Mányáról jött a magyarul, szlovákul valamint cigányul is beszélő Michal Lakatos cigányvajda és családja. Szerette volna, ha az esetleges, nemzetiségi és etnikai konfliktusokról az ő részvételükkel (ne nélkülük) döntsenek. „Büszkék vagyunk a cigány megnevezésre, romáknak a fehérekhez asszimilálódó cigányokat tekintjük. Komoly lépéshátrány, hogy a cigányok többségének nincs szakképesítése, felsőfokú végzettsége, sok köztük a munkanélküli, emiatt rossz szociális körülmények közt élnek” – jegyezte meg az első közös gyakorlatok idején a vajda. Megismerkedett a negociáció (közvetlen kiegyezés), a facilitáció (megkönynyítés, a vita moderálása), a mediáció (amikor egy harmadik fél közvetíti a konfliktus megoldását), továbbá a megbékélés, más néven konziliáció alapjaival. Berényi Margit egészségügyi nővér elmondta, bizony előfordult, hogy egy-egy próbajelenet, konfliktus kapcsán már-már egymásnak ugrottak a békéltetők. Az egyik ilyen eset volt, amikor dohányosok és nem dohányosok próbálták egymással szemben a saját területüket védeni. Saját bőrükön tapasztalták, hogy a sikeres megegyezés olykor olyan elvek feladásával jár, melyekhez talán hagyományból, megszokásból, rejtett előítéletek miatt ragaszkodunk.

MEGHATÁROZÓ SZOCIÁLIS KÖRÜLMÉNYEK

Az utolsó zsemberi találkozó előadója volt Arne B. Mann, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) roma kultúrával foglalkozó etnológusa, a Kalligramm kiadó jóvoltából három évvel ezelőtt megjelent roma történelemkönyv szerzője. Bravúros előadásban ismertette a békéltetőket a cigány szokások, rituálék varázsával és tíz évvel ezelőtt megkezdett szociológiai kutatásait is közreadva rámutatott arra, hogy az elmaradott településeken élők körülményei rendkívül hasonlóak az elmaradott, nem roma településeken élőkéhez. A lényegesen jobb színvonalon élő roma lakosok kevesebb gyermeket vállalnak, jobb körülmények között élnek, igényesebb nevelést, közép-, esetenként felsőfokú képzést tudnak biztosítani gyermekeiknek. Az elhanyagolt környezetben – villany és víz nélkül – a gyermekek ötven százaléka hároméves kor előtt meghal, és a felnőttek közül is csak kevesen érik meg a hetven évet. Szerinte az emberek igényességét, viselkedéskultúráját nem elsősorban a hovatartozásuk, hanem szociális körülményeik és műveltségük határozza meg.

ÉLETJAVĺTÓ PROGRAMOK

Zuzana Tordová, a lévai központ vezetőjeAz érsekújvári tréningek egyikére a lengyel és ukrán származású, egykor Magyarországon, ma Prágában élő Schaurszki Tamás is ellátogatott. A békéltetők képzését támogató Charles Stewart Mott Alapítvány programszervező munkatársától megtudtam, alapítványuk a PDCS pályázatát jóváhagyta, és a projekt befejezéséig biztosította az ehhez szükséges tőkét: „Támogatásosztó politikánk egyik célja az olyan projektek támogatása, melyek elősegítik az egyes közösségek életének javítását. Amerikai magánalapítványunkat egy ember hozta létre, vagyonát letétbe helyezte az alapítvány céljára, jelen pillanatban körülbelül 70-80 millió dollárnyi támogatást oszt ki évente. Ennek megközelítőleg 80 százalékát Amerikában, évi 10 millió forintnyit Kelet- és Közép-Európában. Egyik célja hogy a különböző közösségek életét javító programokat támogasson, másik célja hogy a harmadik szektorban működő szervezetek információhoz juthassanak, hogy vezető dolgozóik képzett emberek legyenek” – jegyezte meg Schaurszki.

MEGELŐZNI A PEREKET

Külföldön mára elfogadták az egyes régiókban működő békéltető tanácsok munkáját, bár a peres felekben egymással szemben felgyülemlett düh, gyűlölet, agresszió és félelem oldása nem könnyű feladat. A jó békéltető idejekorán felfoghatja egy terebélyesedő konfliktus veszélyét, úgyhogy a feleknek nem kell bírósághoz fordulniuk. Az első mediátorok a hetvenes években az Egyesült Államokban és Kanadában, majd a kilencvenes évek elején Bulgáriában, Csehországban és Magyarországon kezdtek dolgozni azokon a területeken, ahol több nemzetiség, vagy etnikum él együtt. Az érsekújvári, zselízi és lévai régió mediátoraitól megtudtuk, induló lépésként a helyi kulturális alapszervezetekben, valamint polgári társulásokban, illetve a munkahelyükön szeretnék népszerűsíteni a békéltetésről, és a konfliktusmegelőzésről tanultakat, majd ha szükséges lesz, békéltetni is szeretnének.