Edzőkkel a graffiti ellen?

Az ország nagy- és kisvárosaiban már rég nem az a téma, hogy vajon művészetnek tekinthető-e a graffiti. Az illetékesek a falfirkák eltüntetésével és a firkászok fülöncsípésével vannak elfoglalva.

Nem minden falfirkász hagy maga után civilek számára is élvezhető alkotást. Mostanában kevesen pepecselnek igényes, bonyolultabb rajzokkal, legtöbben megelégszenek névjegyük felfirkantásával, és már mennek is tovább. Drága a festék, kevés az idő, és rohanó világunkban a mennyiség fontosabb, mint a minőség. A háztulajdonosok és a bérlők úgy tekintenek ezekre a szaknyelven „tag”-nek nevezett gyors nyomokra, mint a kutyák vizeletjeleire: az illető területet foglal, a többiek tudtára akarja adni, hogy itt járt. Az önkormányzatoknak általában nincs pénzük a firkák szakszerű eltüntetésére, a rendőrség illetékesei legtöbbször emberhiányra hivatkozva vonogatják vállukat, mondván, nem tudnak minden sarokra járőrt állítani. A környezetvédők pedig azért morognak, mert szerintük valamennyi érdekelt felelőtlenül kezeli ezt az újkori adrenalinsportot.

A graffiti a rendszerváltás után gyűrűzött be hozzánk, de mára nálunk sem jobb a helyzet, mint a nyugati országokban. A legszimpatikusabb és legsikeresebb megelőzési kísérlettel Prágában találkoztam, ahol néhány éve egy lelkes, fiatal polgármester vette kezébe a graffiti-ügyet.

A cseh főváros leginkább összefirkált kerületében úgynevezett graffiti-rendőröket vetettek be, akik nem az említett sarkon posztolást művelik, hanem mobilszámaikat osztogatják a lakóknak. A kerületet harminckét zónára osztották, és ha a lakók festékszóróval tevékenykedő fiatalokat vesznek észre az utcán, azonnal hívhatják az illetékes rendőrt. Ilyenkor ugyanis csak tettenérés esetén bizonyítható a közvagyon rongálásának ténye, az sem elég, ha festéket talál valakinél a rendőr. Az akció kezdetén a kerület hozzávetőlegesen tízezer objektumának egyharmadán, azaz háromszázötven házon találtak falfirkákat, többnyire a legszembetűnőbb helyeken, közel 3000 négyzetméteren. Két év elteltével már csak harmincnyolc összefirkált házfal csúfította a környezetet, jelenleg pedig alig fordul elő ilyesmi. A firkászokat nem csak az állandó veszélyhelyzet kedvetlenítette el, hanem az a speciális anti-graffiti festék is, amelyet az önkormányzat ingyen bocsátott a lakóközösségek rendelkezésére, és amelyről könnyedén eltávolítható a falfirka. Ez jelentős motivációcsökkenéshez vezetett, a srácokat elkedvetlenítette, hogy alkotásaik nem maradnak fenn az utókor számára.

Ez a hozzáállás a hazai illetékeseknek is tetszik. A kassai kerületi műemlékvédelmi hivatal igazgatóhelyettese például kötelezővé tenné az említett anti-graffiti bevonatok használatát Kassa központjában, amely egyébként az ország legnagyobb kiterjedésű összefüggő műemlék-belvárosa. Szinte valamennyi épület védett, a tag-ek pedig nem csupán csúnyák, de sokszor helyrehozhatatlanul rongálják a régi épületeket, nem beszélve a több száz éves kapukról és a stukkós, díszített falakról. Graffititaszító falfesték nálunk is kapható a boltban, elég borsos áron. Az önkormányzat tudtommal még nem foglalkozott a prágaihoz hasonló ingyenes festékosztás gondolatával. Jobban bíznak a törvény erejében.

A jelenleg hatályban lévő jogszabály értelmében egy-egy történelmi épület megrongálásáért akár 100 ezer koronás pénzbírság is kiróható lenne, ha a rendőrök tetten érnék az elkövetőket. Erre azonban nem sok példa akad, jelenleg a kihágásért kiróható 2000 koronás pénzbírság a leggyakoribb a városban. A rendőrök ugyanis nem futóversenyzők, általában lassabbak, mint a firkászok, alulmaradnak az éjszakai „gyalogos üldözés” során. Talán edzőket kellene alkalmaznia hatóságnak graffiti-rendőrök helyett...