Érsekújvár. Tíz szórakozóhelyet, parkokat és elhagyatott épületeket fésültek át a múlt héten a városi rendőrség drogmegelőzéssel foglalkozó szakemberei és a körzeti munkahivatal szociális dolgozói. Ezzel egyidejűleg a városban is drograzzia zajlott.
Drog a középiskolában
Az ellenőrzést végző csapat kilenc fiatalkorút talált fényes nappal különböző szórakozóhelyeken, öten közülük ittas állapotban voltak. Néhányan azt állították, édesanyjuk szerint nem kell iskolába menniük. Mások arra hivatkoztak, hogy betegek. „November 9-én a városi rendőrök a vámügyi hivatal drogszakértőivel közösen rajtaütésszerű ellenőrzést végeztek az egyik érsekújvári szakiskolában és annak kollégiumában. Három osztályt fésültek át, a szolgálati kutya az öltözőkben drogot, marihuánát fedezett fel. A kollégiumban szintén kábítószert találtak” – tájékoztatott Major Róbert, a városi rendőrség parancsnoka.
Néhány nappal azelőtt éjszakai bárokat is ellenőriztek a városi rendőrök. Az egyik bárból tizenkét fiatalkorú lányt utasítottak ki, egy diszkóban ugyancsak kótyagos állapotban lévő tardoskeddi és peredi fiatalkorú lányokat találtak – két súlyos állapotban lévő kamaszt az érsekújvári kórház gyermekosztályán kellett kivizsgálni. A fiatalkorú italozókat a szüleik vették át a városi rendőröktől. A csavargó fiatalokkal és családjukkal a munkahivatal szociális dolgozói foglalkoznak majd.
Jarmila Krochtová, a városi rendőrség drogszakértője szerint nem mindig találnak megfelelő partnerre a csavargó és függőségben élő gyermek szüleiben, családtagjaiban. Gyakran a családból menekülő gyermek hozzátartozói is hasonló életmódot folytatnak. (száz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.