Drága távhő és elhúzódó botrány Párkányban: pusztába kiáltott szó?

Drága távhő és elhúzódó botrány Párkányban: pusztába kiáltott szó?
Párkány |

Durván megugrott távhőszolgáltatási díjak, egy nyílt levél, botrány és cirkusz a párkányi internetes oldalakon, plusz egy kirúgás, ami jogilag és formailag nem elbocsátás, de mégis az. Forrtak az indulatok a héten Párkányban.

Alig egy hónapja írtunk arról, hogy a városban durván megugrott a távhőszolgáltatás havi előlegének díja, rengetegen panaszkodtak szerkesztőségünknek a lakótelepeken élők, hogy alig bírják kinyögni az összeget, vagy képtelenek lesznek ezeket kicsengetni. Akkori cikkünkben Szórád György, a száz százalékos városi tulajdonban lévő távhőszolgáltató, az Enerbyt igazgatója részletesen elmagyarázta a kialakult helyzet okait, eredőit, a piaci helyzetet és az állami szabályozási környezetet is. Az azóta eltelt időben ismét többen panaszkodtak a magas távhőárra.

Nyílt levél és kritika

Múlt hét vasárnap Folk Róbert, a városháza fejlesztési osztályának vezetője, mérnök – energetikus, aki Szórádot megelőzően az Enerbyt igazgatója volt, nyílt levelet intézett a polgármesterhez, a képviselő-testülethez és az Enerbyt felügyelőtanácsához. Ebben komoly szakmai érvekkel, hivatkozásokkal és részletes táblázattal is bírálja a cég gázbeszerzési politikáját és azt, hogy az Enerbyt, mióta 2021 őszén először kommunikálta a nyilvánosság felé, hogy gond van, azóta gyakorlatilag tétlen maradt a helyzet kezelését illetően. Holott, a gáz- és energiaválság az ismert okokból idén egyre súlyosbodott. Folk ezt a nyílt levelet elküldte lapunk szerkesztőségének is. A levélben Folk a következőkert állapítja meg: az Enerbyt tavaly, év végén a hő árának mozgórészét 0,0371 euró per kilowattóráról 0,0912 kilowattórára emelte, tehát majdnem a két és félszeresére. Az igazgató ezt akkor az enegiaválsággal magyarázta, és azzal, hogy az addigi gázbeszállítójukkal gondok akadtak, ezért a cég megvált a beszállítótól. (Párkányban a földgáz az egyetlen tüzelőanyag, amelyből az Enerbyt hőt állít elő a lakossági fűtésre). A földgázt a gázbeszállítón keresztül a tőzsdén vették és ez hirtelen megborult. Az ismertetett árral az Enerbyt országosan is a legdrágább hőszolgáltatók közé került, már ami a hőár mozgórészét illeti. Folk Róbert szerint ezzel az árral, még most, a válság súlyosbodása és az ukrajnai háború kitörése után – amikor más hőszolgáltatóknak is árat kellett módosítaniuk –, tehát ezzel az árral az Enerbyt még most is a 21. helyen szerepel az összes szlovákiai hőszolgáltató rangsorában. „Hogy milyen okokból nem egyezett meg a cég az akkori szolgáltatóval, amely szolgáltató más társaságoknak gond nélkül szállít gázt továbbra is, az talán mintha már nem lenne érdekes” – konstatálja levelében Folk Róbert.

Párkány a legdrágábbak közt

A levélben hozzáteszi: mindenki joggal várta el, hogy az Enerbyt maximális erőfeszítéseket tesz a gázár stabilitásának elérése érdekében, tehát hogy ezért hosszú távú szolgáltatói-felhasználói szerződést köt. Mert ezek a szerződések a kommunális energetikában abszolút alapjai a lakosság részére történő megbízható és stabil hőszolgáltatásnak is, főképp, ha az egész hőgazdálkodás egyetlen és kizárólagos üzemanyagra épül, és csak ezzel működik. (Azaz gázra épül – a szerk. megj. ). Fok Róbert úgy folytatja, hogy az ÚRSO, azaz az állami regulációs hivatal oldalán már olvasható egy idei, októberi döntés az Enerbytre vonatkozóan, a hőár mozgó részére, mégpedig 0,1795 euró/kilowattóra –értékkel. Tehát, ez alapján Párkányban egy év leforgása alatt majdnem az ötszörösére drágult a hő ára, és ez Folk szerint példátlan, még országos szinten is. „Ezt szó szerint értem, Mert ilyen egyetlen más, szlovákiai városban sem történt – teszi hozzá. (Itt fontos megjegyeznünk, hogy a hőárakat a hőszolgáltatók szabják meg, az ÚRSO, aztán jóváhagyja az árat, vagy nem – a szerk, megj.). Folk azt írja, hogy a hőár mozgó részére más lakosok is készítettek táblázatokat, 25 szolgáltatót hasonlítva össze, mely táblázatokban szintén Párkány lett a legdrágább város a többi város között, de ezeket a táblázatokat az Enerbyt igazgatója a képviselő-testületnek elkészített anyagában elutasította, mint nem releváns, és nem reprezentatív összehasonlítást – állapítja meg Folk. Holott, írja ő, az ÚRSO adatai alapján elvégzett saját számításai szerint 187 hőszolgáltatót összevetve Párkány a harmadik lett a rangsorban. Az első két cég pedig befektető cég, és először idén kértek ármegállapítást, tehát nem hasonlíthatóak össze az Enerbyttel, amely már huszonhárom éve működik, ergo a hagyományos hőszolgáltatók közt az Enerbyt magasan a legdrágább hőszolgáltató, a hőár mozgó részét tekintve – mondja Folk. Továbbá az ár fix része is csak azért elfogadható, mert eddig a cég még nem fektetett alternatív, más tüzelőanyagokat használó megoldásokba. Pedig erre a közeljövőben nélkülözhetetlenül szüksége lesz – konstatálja.

Hazárdjáték, intézkedjenek a felelősök

Levele végén – az Enerbyt volt igazgatójaként – Folk szerint azzal van a legnagyobb baj, hogy a cég a spekulatív bázisú, tőzsdei gázvásárlásra hagyatkozott, hosszú távú gázszolgáltató szerződés nélkül, és mára a gázszolgáltatók túszává vált. Szerinte ezt a lakosok egyáltalán nem érdemlik meg. Folk Róbert úgy véli, hogy az, amit az Enerbyt jelenlegi igazgatója művelt és művel a céggel, az abszolút hazárdjáték, és mindezt végső soron a lakosok fizetik meg. Folk szerint a jelenlegi helyzet másodlagos fizetésképtelenséggel fenyeget a cégben, majd csőddel, ezek után pedig egy stratégiai befektető belépésével és az Enerbyt tulajdonrészeinek eladásával. És mindez az összes jelenlegi előny elvesztésével is jár – tehát, hogy kizárólag városi cég, a haszon itt marad, a városkasszába nem kell a cég hasznát befizetni, hanem azt a vállalat fejlesztésére fordíthatják. „A személyes felelősség levonása a minimum, amit a lakosság elvárhat a cég ügyvezetőjétől. Ezek után pedig egy válságterv bemutatása, Kérem a kompetens személyeket, hogy cselekedjenek” – zárta levelét Folk Róbert.

Szórád György: baj van a tényként emlegetett infókkal

Mint azt cikkünk elején említettük, Szórád György lapunknak már november elején, részletesen is beszámolt okokról és összefüggésekről, egy korábbi cikkünkben. Most elküldtük neki Folk Róbert levelét. Az Enerbyt igazgatója a következőképpen reagált és ragaszkodott hozzá, hogy szó szerint közöljük válaszát.

Nagyon sajnálom, hogy a levél írója  az energiaválság és a gazdasági problémák okozta feszültséget és hangulatot számomra ismeretlen,  személyes célokra igyekszik felhasználni. A nyílt  levélben tényként említett  információk nagy többsége  vagy félrevezető, vagy hiányos, vagy konspirációra ad okot, vagy egyáltalán nem fedi a valóságot. Így nem tartom szükségesnek  az Enerbyt kft. régi vezetőjének valamilyen  múltbeli sérelmein  alapuló  megnyilvánulásait nyilvánosan kommentálni“ – ez áll az igazgató válaszában.

Polgármester: a szándék jó volt, a levél viszont megtévesztő

Az ügyben természetesen megkerestük Eugen Szabót, Párkány első emberét is. A polgármester a Folk Róbert levelében foglaltakra szintén külön levélben reagált részletesen. Ez a levél a Párkány polgármesterének hivatalos Facebook-oldalán is olvasható. Eugen Szabó ebben úgy fogalmaz, hogy nem tiszte megítélni Folk Róbertnek mint az Enerbyt előző igazgatójának tevékenységét, mer akkor ő, mármint a polgármester nem dolgozott az önkormányzati szférában. Nem kéli, hogy Folknak nagy érdemei voltak abban, hogy a cég erős komoly pozíciót vívjon ki a hőszolgáltató bizniszben. Még azt sem kétli, hogy Folk Róbert a nyílt levéllel őszintén segíteni akart a párkányi hőszolgáltatás jelenlegi helyzetének megoldásában. Ugyanakkor sajnálattal állapítja meg, hogy a levélben kontextusból kiragadott, sok egyéb összefüggést figyelembe nem vevő megállapítások vannak, melyek ebben a formájukban nem fedik a valóságot. Félig igaz információk és a mostani állapot csak részbeni ismerete pedig megnehezítik azt, hogy mások viszont stabilizálni tudják a helyzetet – konstatálja Eugen Szabó. Ez így a laikus nyilvánosságot összezavarja és egyes állítások félrevezetőek. A polgármester a gázbeszerzésre vonatkozóan közli, Folknak igaza van abban, hogy a jelenlegi helyzet elsődleges oka a gáz elérhetősége és ára. A gázt a tőzsdén speciális társaságok veszik, Párkánynak az Elgas gázszolgáltatóval 2022. december végéig volt érvényes szerződése. A társaság viszont 2021-ben közölte, hogy nem tudja biztosítani a szükséges mennyiségeket. „Megjegyzem, ilyen helyzetbe került az érsekújvári Bytkomfort is“ – tette hozzá Szabó. A polgármester hozzáteszi, az Enerbyt 2021 októberében új szerződést kötött, mégpedig egy új szolgáltatóval, a MET Slovakia részvénytársasággal. Ez a szerződés 2024. év végéig szól. „A fentiekre tekintettel, nem értem, hogy a levél szerzője mit akart a gázbeszerzésekkel? Ha van háttérinformációja, melyeket felhasznált, akkor kérem, álljon elő és segítsen tisztázni az adott problémakört” – jelenti ki a válaszlevélben a polgármester.

Merre tovább Enerbyt?

Kritikus volt a helyzet novemberben

Ami pedig a hőár idei novemberi és decemberi drágulását jelenti, Szabó szerint Folknak igaza van abban, hogy ez hallatlanul megnőtt. De a polgármester úgy véli, helytelen és tendenciózus ezeket más szolgáltatók egész éves hőáraival összevetni és összehasonlítani. A grafikonban az egész éves átlagárakat kellett volna megadni, az összes hőszolgáltatót tekintetbe véve, De Szabó úgy véli, sokkal fontosabb, hogy miért kérte maga az Enerbyt a hőár emelését. Azért, mert a cég pénzügyi helyzete november végén azt mutatta, hogy nem képes többé fizetni a gázért, és akkor leállt volna a hőszolgáltatás. Tehát, muszáj volt cselekedni a lakosság érdekében, hogy a fűtés folyamatosan és zavartalanul működjön. „ Ha valaki ma az ÚRSO oldalát megnézi, akkor láthatja, hogy egyes hőszolgáltató társaságoknál jövő januártól már a hőár mozgó része magasabb lesz, mint 0,3 euró / kilowattóra. Az Enerbytnél ez az érték novemberben és decemberben 0,1795 euró volt kilowattóránként. És a jövő évet még nem ismerjük. Teljes mértékben tudatosítom, hogy sok család nehéz anyagi helyzetben van, és hogy ezek az árak a bevételükhöz képest drasztikusan magasak. Viszont tudatosítani kell, hogy a jelenlegi helyzetben nincs fontosabb, mint megőrizni és megtartani a hőgyártás és hőszolgáltatás folyamatosságát“ – taglalta Eugen Szabó. A polgármester válaszában hozzáteszi, hogy Folk Róbert a nyílt levelében olyan szellemben ír, mintha az Enerbyt működése nem a lakosok hasznára válna és hogy a cég eddig egy centet sem tett be a városkasszába. Szabó szerint ezt Folk azért írhatta, mert nem ismeri a könyvelői adatokat. A lényeg, hogy a cégközgyűlés dönt arról, hogy a cég hasznának egy részét a lakosság számára előállított hő gyártási költségeinek mérséklésére fordítsa. Továbbá, hogy az Enerbyt 2012 –től több, mint félmillió euróval támogatta a hő árát. „Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a cég fennállása óta több mint 5,5 millió eurót költött a hőgazdálkodás fejlesztésébe, ezzel növelte a vállalat értékét, azaz a városi vagyon” – tette hozzá a polgármester. Szabó ígéretet tesz, hogy mindent elkövetnek a helyzet megoldása és stabilizálása érdekében, de azt senki sem várhatja el a várostól, hogy oldja meg a globális energiaválságot,amit a világhatalmak viselkedése okozott, sem pedig azt, hogy a hőárak szabályozása és dotálása érdekében az állam helyett lépjen. Mindez ugyanis a kormány hatásköre.

Felügyelőtanács: rossz tájékoztatás, kései lépések

Az ügyben lapunk megszólította az Enerbyt új felügyelőtanácsát is, melynek elnöke, Csepregi Zoltán az Új Szó rendelkezésére bocsátotta a tanács alakuló ülésének jegyzőkönyvét, melyből a következők derültek ki: az Enerbyt a gázár drasztikus drágulása miatt majdnem fizetésképtelenné vált, ezért a működés érdekében 600 ezer eurós kölcsönt készül felvenni. Továbbá a magas gázárakat muszáj volt beépíteni az idei a novemberi és decemberi hőárakba is. A lakossági havi hőár- előlegeket pedig szintén ezzel arányosan, átlagosan 70 százalékban emelte az Enerbyt. A felügyelőtanács több tagja is bírálta a felelős személyeket, hogy a hőárak emeléséről rosszul és elégtelenül tájékoztatták a lakosságot, továbbá, hogy már sokkal hamarabb kellett volna kisebb áremelést megtenni, hogy a lakossági hőár elviselhető legyen. A tanács tagjai kérték, hogy a továbbiakban minden komoly döntést csakis a tanácstagok részvételével és bevonásával hozzanak meg. A felügyelőtanács ugyanakkor döntéseket az alakuló ülésen nem hozott, de az üggyel hétfőn egy városi szakmai értekezleten és a keddi önkormányzati ülésen is foglalkoznak majd.

Folk Róbertet mégiscsak kirúgták?

Az egész ügy pikáns fejleménye és a nyílt levél következménye, hogy Folk Róbertet a véleménye miatt szerdán reggel a polgármester behívatta és közölte vele, hogy a továbbiakban nem bízik benne és nem tud vele együttműködni. (Folk fejlesztési osztályvezető a városházán). A kirúgásnak hamar híre ment, aznap ettől szinte felrobbantak a párkányi internetes fórumok. Az Új Szó az elbocsátásra egyenesen rákérdezett Eugen Szabó polgármesternél, aki szerint ez álhír.

Folk úrral a mai nap folyamán (azaz december hetedikén) beszélgetést tartottam, melynek során rámutattam egyes munkahelyi hiányosságokra, melyek véleményem szerint már hosszabb ideje nehezítik munkánkat. A beszélgetés során nem történtek lépések az elbocsátásának irányába” – közölte Szabó. Folk Róbert valóban betegszabadságon van. Egyelőre.

A lakosokért dolgozzunk

Ugyanis cikkünk készültekor a következőképp reagált arra, hogy mi történt közte és a polgármester között: akkor tudatta velem, hogy elvesztettem a bizalmát és a továbbiakban nem tudja velem elképzelni az együttműködést. Önök miképp értelmeznék ezeket a szavakat, ha a munkahelyi főnökük mondaná ezeket? Szerintem ez világos és egyértelmű. A legjobban az fájt, hogy a polgármester úgy véli, jelentősen rombolom a munkahelyi közösség erkölcsét. Netán erkölcstelenül cselekedtem, amikor rámutattam arra a gondra, amely feleslegesen nehezíti meg Párkány lakossága több mint felének helyzetét? Mióta a közszférában dolgozom, mindig azt vallottam, hogy elsősorban párkányi polgár vagyok és csak másodsorban városházi alkalmazott. A város lakóiért vagyok. Úgy látszik, ez az út az olyan típusú emberek számára, mint én vagyok, járhatatlan” – jelentette ki Folk Róbert. Továbbra is tartja, hogy a polgármester kirúgta őt és arra kéri a képviselőket, hogy az esküjük értelmében dolgozzanak – a város lakóiért, ezt ne felejtsék el. Soha.

Úgy látszik, hogy a botrány következtében, melynek csak mellékága az elbocsátás, beindult a helyzet megoldása, a képviselő-testület jövő heti, keddi ülésén várhatóan tárgyalja az Enerbyt dolgait. Akkor majd arról is beszámolunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?