Drága bérleményben marad az érsekújvári galéria

Nyitra/Érsekújvár. A megyei önkormányzat közgyűlé?sén a kulturális és sportrendezvények támogatására nyújtandó összeget – az általános érvényű rendelkezésben meghatározott 5-5 millió koronát – további 1-1 millióval emelték a képviselők.

Forró László megyei képviselőtől, az MKP frakcióvezetőjétől megtudtuk, az ülésen jóváhagyták az érsekújvári Művészeti Galéria és a Pozsonyi Földméréstani Intézet Részvénytársaság közti bérleti szerződés idei évre vonatkozó feltételeit.

A Művészeti Galéria a Björnson utcai épületben működik, amelynek egyharmada illeti meg a fővárosi intézményt. A galéria épületének felújítását 2001-ben kezdték el, és a termeket 2004-ben nyitották meg a nyilvánosság előtt. Három évvel ezelőtt az átalakítási munkálatoknak köszönhetően a korábbi háromszorosára növelték a belteret. A továbbiakban teljes tetőcserére és a tetőtér beépítésére lesz szükség. A galéria fenntartója és vezetése 2005-ben tárgyalt a földméréstani intézettel az egész épület megvásárlásáról, ám a fenntartó nem tartotta reálisnak az épület 1/3 részéért kért összeget.

A szerződéses felek egyetértettek abban, hogy idén is a bérlő állja a rezsiköltségeket, a fenntartó pedig az évi bérleti díjat, ami több mint háromszázezer koronát tesz ki. A képviselők döntöttek továbbá a hő-, villany- és gázszolgáltatással foglalkozó Energo-Sk Részvénytársaság felszámolásáról, a céget érintő problémáról külön sajtótájékoztatót tartanak. A képviselő-testület kinevezte Csütörtöki Józsefet a Duna Menti Múzeum igazgatói posztjára, a meghallgatásra idén január 21-én került sor a megyeszékházban, amelyen két pályázó, Csütörtöki József és Helena Lehotská vett részt, és Csütörtöki kapott több szavazatot. (száz)

Reménykednek az iskolák

A megyei fennhatóság alá tartozó tanintézmények felújítására az építésügyi- és régiófejlesztési tárca felhívására tizenhét pályázat készült el, az első fázisban hatot terjesztenek be. Az érsekújvári vendéglátóipari szakiskola épületének felújításához 18 millió, a lévai pedagógiai középiskola korszerűsítéséhez 36,1 millió koronára lesz szükség. Az aranyosmaróti összevont középiskola modernizálására 40 millió koronát, a nagytapolcsányi összevont középiskola épületére 17 milliót szánnak. A nagytapolcsányi fa- és bútoripari középiskola korszerűsítése 28,6 millióba, az érsekújvári építészeti szakközépiskola épületének felújítása 33,7 millió koronába fog kerülni. A megye felvállalta az öt százalékos önrész fedezését. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?