Rozsnyó. Egy rozsnyói fiatalember, a 18 éves Robert Šimko is részt vesz a Szlovákia ismét Szupersztárt keres című népszerű tévéműsorban. Sikerült a döntőig eljutnia, amiben nem kevés része volt a rengeteg sms-nek, amelyet a régióból küldtek.
Döntős a rozsnyói versenyző
Rozsnyó. Egy rozsnyói fiatalember, a 18 éves Robert Šimko is részt vesz a Szlovákia ismét Szupersztárt keres című népszerű tévéműsorban. Sikerült a döntőig eljutnia, amiben nem kevés része volt a rengeteg sms-nek, amelyet a régióból küldtek. A szülők már kezdik megszokni, hogy lakásukban az utóbbi időben sokszor megfordulnak az újságírók. A bulvársajtóban felröppent kitalált híreket azonban nehezen viselik. A szülők elmondása szerint fiuk már pici baba korában is nagyon figyelmesen hallgatta a muzsikát. Annak ellenére, hogy sosem tanulta, mindig sokat jelentett számára a zene. Az alapiskolában a zenetanárnő figyelt fel a tehetséges fiúra, ő kezdett komolyabban foglalkozni vele. Romert Šimko 13 éves volt, amikor karácsonyra gitárt kért ajándékba. A szülei elmondták, mivel nem olcsó mulatságról volt szó, kölcsönt kellett felvenniük, hogy az ajándékot megvehessék. (kov)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.