Díjugrató verseny a kastély parkjában

Perbenyik |

<p>A Királyhelmec tőszomszédságában lévő településen a hétvégén nemzetközi díjugrató versenyt rendeznek, a régió egyik legtöbb érdeklődőt vonzó eseményének tizenkilencedszer ad otthont a helyi szakközépiskola.</p>

Dubík István, a Perbenyiki Szakközépiskola igazgatója lapunknak elmondta, a lovassportnak nagy hagyományai vannak a községben, az oktatási intézménynek otthont adó kastély parkjában a gróf Mailáth Józsefné vezette Bodrogközi Jótékonysági Nőegylet már 1900-ban is rendezett nagyszabású versenyt. Az első „újkori” díjugratót Perbenyikben ennek tiszteletére 1997. május 25-én tartották, és a szervezőket már akkor meglepte, hogy az esemény milyen sok látogatót vonzott. Az idei megmérettetés a Szlovák Lovassportszövetség hivatalos versenynaptárában is szerepel, a versenyzők teljesítményét neves szakemberekből álló zsűri értékeli. A résztvevők négy cím elnyeréséért, különböző nehézségi fokozatú pályákon mérik össze tudásukat. Perbenyikben különböző szórakoztató programok, egyebek mellett hortobágyi csikósbemutató, kirakodóvásár és gépkiállítás várja az érdeklődőket, és most újra szerveznek lovastorna-bemutatót (voltízs) is.

A perbenyiki verseny előtt az akadályokat a szigorú európai uniós előírásoknak megfelelően alakították ki, a pályát felújították, néhány méterrel meghosszabbították, és a pálya köré új korlát került. A díjugratóra egyelőre 5 lovasklub 13 lovasa, 21 lóval nevezett be, de az igazgató szerint ettől jóval több induló várható. A tapasztalatok szerint ugyanis a versenyzők a nevezést – a szervezők gondját szaporítandó – általában az utolsó pillanatokra hagyják. Tavaly például szerdán még egyetlen hivatalos nevezés sem érkezett, majd vasárnap 16 lovasklub közel félszáz lova állt rajthoz. A perbenyiki díjugrató helyszínét néhány évvel ezelőtt egyébként kényszerűségből változtatták meg. Akkor a rendezvény előtti napon felhőszakadás volt a faluban, a pálya használhatatlanná vált. Mivel az eseményt elhalasztani nem lehetett, a szervezők jobb híján a Mailáth-kastély 5 hektáros parkjában állították fel az akadályokat. A kényszer szülte változtatást azonban mind a versenyzők, mind a látogatók kedvezően fogadták, a látványosságra tavaly például közel négyezren voltak kíváncsiak. A Perbenyiki Szakközépiskola 18. Májusi díjának (mivel 19 éve ún. 0. évadot rendeztek) társszervezője a helyi önkormányzat lesz, a fővédnökséget pedig Zdenko Trebuľa, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke vállalata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?