Díjazták 12 komáromi pedagógus munkáját

pedagógusnap
Komárom |

A városvezetés emlékplakettet adott át azoknak a komáromi tanítóknak, akik szakmailag kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a pályájuk során.

A március 28-i pedagógusnapot követően a komáromi önkormányzat ismét díjazta a tanítókat. Keszegh Béla (független) polgármester a Tiszti Pavilon dísztermében tartott ünnepségen elmondta, a választási kampány során bosszantotta, hogy sok szó esett a háborúról, fegyverekről, viszont az államfői posztra pályázók nem igazán beszéltek az oktatásügyről. Hozzátette: nem könnyű manapság pedagógusnak lenni, ugyanis ami a tárgyi tudást illeti, kicsit talán túl gyorsan változik a világ – ám emellett a gyerekeknek olyan hozzáállást, kreativitást és nyitottságot adhatnak, aminek segítségével aztán nem vesznek el az életben

Ondrej Gajdáč alpolgármester többek között arról beszélt, a pedagógusok egészen biztos megérdemlik, hogy legyen saját ünnepnapjuk. A szakmájuk sosem volt könnyű, de a másik oldalon ez a hivatás gyönyörű, tele van pozitívumokkal, s a fiatal emberekkel eltöltött évek erővel, lendülettel töltik fel őket ami óriási bónusz.

Az óvodapedagógusok közül Timea Rumiová (Béke utcai óvoda), Erika Hengeričová (Eötvös utcai óvoda) és Hernádi Füsi Katalin (Tulipán Óvoda) kaptak emlékplakettet. Az alapfokú oktatásban dolgozó szakemberek között Majer Szendi Gabriella (Eötvös Utcai Alapiskola), Kiss Gabriella (Jókai Mór Alapiskola), Kopócs Anita (Munka Utcai Alapiskola), Simon Márta (Marianum Egyházi Iskolaközpont), Ľubomír Húšťava (Határőr Utcai Alapiskola), Annamária Erdélyiová (Komenský Utcai ALapiskola) és Tatiana Ocskaiová (Rozmaring Utcai Alapiskola) kaptak elismerést. Ugyancsak emlékplakettben részesültek Moncz Miklós (Művészeti Alapiskola) és Nagy Beáta (Speciális Alapiskola) is.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?