Dél-Komáromban is megnézhetjük ezt a százötven éves magyar hadihajót

Lajta
Dél-Komárom |

A Magyar Honvédség 170 éves fennállása, valamint a Nagy Háború befejezésének 100. évfordulója alkalmából útra kelt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Lajta Monitor Múzeumhajója a Dunán.

A mintegy 417 kilométeres magyarországi folyószakaszon 11 város kikötőjében köt ki, Dél-Komáromban április 8. és 10. között a Monostori Erőd Dunai bástyájánál látható. A hajón tárlatvezetés és múzeumpedagógiai foglalkozás várja az érdeklődőket.

Kapcsolódó cikkünk

A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre, a tűzkeresztségen 1876. december 8-án esett át, amikor testvérhajójával, a Marossal együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézben lévő Belgrádi erőddel. A hajót az első világháborúban is több alkalommal bevetették, majd 1918-ban leszerelték. Az 1920-as évektől 1994-ig folyami kavicskotrásban elevátorként használták. A Lajta és a Maros hajópáros volt Európában az első folyami monitor, az osztrák–magyar hadiflottában pedig az első tisztán fémből készült páncélos, kizárólag gőzgéppel mozgatott, vitorlázat és kötélzet nélküli hadihajó. A hajó megtekintése ingyenes. (vkm, net)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?