Csontos Vilmosra emlékeztek Zalabán

Zalaba. Ne feledjük el a kismestereinket sem, sugallta a május 19-i, pénteki Csontos Vilmos emlékest. Egy régiónak ritkán adatik meg, hogy igazán jelentős írót adjon az egyetemes irodalomnak, ezért meg kell becsülnie azokat a szerzőket is, akiknek nevéhez nem kötődnek nagy művek, de szinte belenőttek abba a kis világba, melyet állhatatosan és elkötelezetten dokumentálnak. A Garam Mentének kétségtelenül az egyik ilyen emblematikus szerzője Csontos Vilmos, aki Garamsallón született 1908-ban és 2000-ben Zalabán halt meg, ahol 1948-tól élt. „Nem volt nagy költő, de jelentős ember volt” – jegyezte meg Kun Ferencz, a budapesti Rákóczi Szövetség alelnöke. Az emlékest a református templomban áhítattal kezdődött. Ambrus Erika tiszteletes asszony felhívta a figyelmet, hogy a padsorok, melyekben a „falu drága embere” emléke előtt tisztelgők ülnek, az asztalos mester-poéta utolsó munkái közé tartoznak. Michlian Etelka polgármester asszony a Csontos-emlékházat mutatta be. A házban ott van a költő hegedűje, személyes tárgyai, kéziratai, naplói. Mindent őriznek, ami csontos Vilmosé volt, s róla mesél. A felsőszecsei Csemadok képviselői koszorút helyeztek el a költőt ábrázoló festmény alatt. Az emlékházban láthatók a Garam Mentéhez kötődő írók, költők portréi is, Motesíky Árpád és Szoby Kálmán gondozza ezt a gyűjteményt. Többek között Zalabai Zsigmond, Gyurcsó István, Ozsvald Árpád, Barsi Imre, Ordódy Katalin, Zs. Nagy Lajos fényképe került ide. Bár a Gyurcsó életmű jelenleg elfeledve pihen, de Michlian Etelka elmondta kéziratos kötetei, naplói, színdarabjai, levelezése várja a kutatókat. Megmutatta a különféle füzeteket, papírfecnit, dobozok fedelét, melyekre Csontos hirtelenjében felrótta, akár éjjel is, gondolatait.

Az ünnepség a község olvasótermében folytatódott. Michlian Etelka üdvözölte a vendégeket, s a költő családját, fiát, ifjabb Csontos Vilmost, az unokákat, rokonokat. Egy unoka, Csákányiné Suba Éva szavalta el bevezetőként a „papa” Csüggedni nem szabad című versét, majd elkezdődött az emlékek és a verssorok áradása. Az elvágyódó Csontost is megismerhettük, aki végül utolsó leheletéig hű maradt a szülőföldjéhez. Egy hozzászóló elmondta, mint igazi parasztember, Csontos sem beszélt az élet örömeiről, de észrevette, megélte őket, boldog volt. Kun szerint Vilmos bácsi békés lelkű ember volt, nem lázadó. Újváry László, aki együtt méhészkedett a költővel, sőt fiát is tanította, és a lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpad öt szavalója az őszinte, gyökereit kutató Csontos Vilmost idézte fel.