Csökkentenék az önkormányzatok terheit

komárom
Komárom |

A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) több javaslatot is tett arra, hogy az állam miként csökkenhetné az önkormányzatokra nehezedő terheket.

Az ÚMS alelnöke és Komárom polgármestere, Keszegh Béla úgy látja, a kormány jelentősen megkésve foglalkozik az energiaárak elszállásával – ám közben szinte egy szó sem esik az önkormányzatokról. Sőt, a kormánydöntésekkel csak további terheket kapnak a nyakukba annak ellenére, hogy közfeladatokat látnak el. Ha nem könnyít a helyzetünkön az államvezetés, akkor az önkormányzatok által működtetett oktatási, sport-, kulturális életen keresztül is megérezhetik a drágulást a családok.

Elszálló tételek

Keszegh több példán keresztül is vázolta, valójában mivel is szembesülnek a települések. Az adóbónusz például összesen 500 millió euróval rövidíti meg az önkormányzatokat. Mivel a jövedéki adó 40%-át kötelezően iskolaügyre kell költeni, ezzel voltaképpen 200 milliót vesz el az állam az oktatásügytől. Egyébként is jellemző, hogy az állam több feladatkört hárított át településekre, ám ezekhez nem biztosított pluszforrást. Az ÚMS alelnöke érthetetlennek nevezte, hogy az energiaárak 8-10-szeres növekedése mellett az áfa mértéke is ugyanannyival nőtt. Ami Komáromot illeti, az 500 eurós jutalom a város 637 alkalmazottja esetében – egyebek mellett – 416 ezer eurós többletterhet jelent, míg a jövő évi béremelés 1 millió 20 ezer euróval növeli meg a kiadásaikat.

Keszegh szerint „nem korrekt” az állam hozzáállása, ugyanis az elmúlt négy évben az önkormányzatok például a járvány vagy az ukrajnai menekültek fogadásánál is bizonyították, hogy készek kezelni a nehéz helyzeteket. Kiemelte, a jelenlegi állapot a helyi adók emelését hozhatja magával, ám ezt a városok el szeretnék kerülni.

A sajtótájékoztatón részt vett Majer Péter, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola igazgatója is, aki az elmúlt időszakban már többször hallatta a hangját az oktatási intézményekre nehezedő óriási nyomás kapcsán. Példaként hozta fel, hogy az általuk használt távfűtés havi költsége eddig 6000 euró volt, most azonban már 12 ezerrel, vagyis kétszeres emelkedéssel számol – viszont az árak ingadozása miatt 18 ezres összeg is szerepelhet a számlákon. „Jön egy számla, vagy fellélegzek, vagy leülök” – éreztette azt a bizonytalanságot, ami megbénít mindenféle pénzügyi tervezést az iskolákban.

Javaslatok, megoldások

Az ÚMS 61 önkormányzatot tömörít, s ezzel áttételesen több mint 2 millió állampolgárt képvisel. A kihívások kezelésére összeállítottak egy munkacsoportot, illetve több konkrét javaslatuk is van arra, hogy miként kéne kezelni a problémahalmazt. Többek között – igazodva az oktatási tárca kéréséhez – az alapiskolák megnőtt energiaköltségeinek kompenzációját kérik az év elejétől számítva. Szintén igényelnék az 500 eurós egyszeri jutalmak megtérítését, amelyről a városokkal való konzultáció nélkül döntött az állam. Ezenkívül elfogadásra javasolják azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tenné, hogy a tartalékalapokból a folyó kiadásokra is költhessenek, amellyel a kieső bevételeket és a növekvő költségeket kompenzálhatnák. Végül például azon kölcsönök elengedését kérik, amelyeket a kormány a járvány alatt folyósított az önkormányzatoknak, ill. az energiára vonatkozó áfa csökkentését is szeretnék elérni.

Keszegh Béla hozzátette, Komáromban folyamatosan dolgoznak a helyzet kezelésén, s ahol csak tudnak, lefaragnak a költségeikből. A közvilágítás kapcsán beszámolt arról, hogy a nyár folyamán végzett modernizációnak köszönhetően nagymértékű spórolást tudnak majd elérni – illetve a külső lakott területeken is vissza fogják állítani az éjjeli világítást, mivel gazdaságos, távvezérlésű rendszert telepítenek majd ezekre a helyekre. Ami a szociális gondokat illeti, elmondta, hogy a polgármesteri látogatások 80%-ában idősebb, szegényebb polgárok kérik a város segítségét, amely e téren a nyugdíjasklubokkal is együttműködik. Többek között élelmiszercsomagokat is juttatnak nekik, de például egy adományozó cégnek köszönhetően gazdaságos égőket is kiosztanak számukra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?