Csökken a magyar elsősök száma

Vágsellye |

<p>A héten adták át a Vágsellyei járás kiselsőseinek a Rákóczi Szövetség tízezer forintos ösztöndíját.</p>

A járás nyolc településéről összesen száz gyereket írattak magyar iskolába, a legtöbbet – tizennyolc tanulót – a peredi alapiskolába. Tavaly százhét kisdiák kezdte a tanévet a járás magyar alapiskoláiban.

A Rákóczi Szövetség 2004 novemberében hirdette meg a szlovákiai beiratkozási ösztöndíj programját azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar iskolaválasztás fontosságára. Az átadási ünnepségek előkészítésében és lebonyolításában a Rákóczi Szövetség által létrehozott Város és Vidéke Célalap nyújt segítséget országszerte. Botka Ferenc, a Vágsellye és Vidéke Polgári Társulás elnöke szerint a szülők nagyon gyakran kényelmi szempontból választják a szlovák iskolát Vágsellyén is. „Sok szülő inkább a lakásához közeli szlovák iskolába adja gyerekét, mintsem a város központjában található magyar intézménybe” – mondta Botka Ferenc. A héten tartott vágsellyei, peredi és vágfarkasdi ünnepségeken Jeszenszky Géza, Magyarország egykori külügyminisztere, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja is részt vett, aki szerint azt, hogy egy gyerek otthon érezze magát az iskolában, csak úgy érhetjük el, ha az iskolában ugyanolyan nyelven tud kommunikálni, mint otthon. „Az anyanyelvén minden gyermek jobban, eredményesebben tanul, még a hivatalos nyelvet is jobban meg tudja tanulni. Így jobb esélyekkel indul az élet minden területén” – vélekedik Jeszenszky Géza, aki szerint elsősorban az óvodás korú gyerekek szüleit kell meggyőzni az anyanyelvi oktatás fontosságáról.

Deákin idén csak négy kiselsős van. A Rákóczi Szövetség adatai szerint a Vágsellyei járásban 2004 és 2009 között az első osztályba íratott gyerekek 23,61– 28,07 százalékát íratták magyar iskolába, ennél rosszabb a helyzet az érsekújvári, a lévai, a losonci, a nagykürtösi, a nyitrai, a szenci és a a szepsi régióban. Idén viszont a Vágsellyei járásban is romlott a helyzet, a négyszáznyolcvankét elsős közül csupán százan kezdték a tanulmányaikat magyar intézményben, ez 20,74 százalékot, vagyis a korábbi évekhez képest jelentős visszaesést jelent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?