SZÁZ ILDIKÓZsitvabesenyő.
Csodasarok Zsitvabesenyőn

SZÁZ ILDIKÓ
Zsitvabesenyő. Ajándék mesekönyveket, társasjátékokat és lemezeket vettek át az érsekújvári járásbeli Zsitvabesenyő alsó tagozatos magyar tanulói Haraszti Attilától, a magyarországi Nemzetpolitikai Állmtitkárság főosztályvezető-helyettesétől.
A tanulók ünnepi műsorral, karácsonyi színdarabbal, tánccal és énekkel köszönték meg a meglepetést. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága a 2014-es külhoni magyar felsősök éve program keretében, Miénk a város! címmel játékot indított öt–tíz éves gyerekeknek. Komzsík Eszter iskolaigazgató elmondta, a magyar iskolában jelenleg tizenkilenc tanulójuk van. Valamennyi gyerek bekapcsolódott a versenybe, valamint három, más óvodát és iskolát látogató gyerek is versenyzett az iskolájukért. Játszva tanultak a képességfejlesztő feladatok elvégzése közben. Erdély és Kárpátalja iskolásai is bekapcsolódtak, a legügyesebbek oklevelet, a Kolompos együttes CD-jét és ajándék bögrét kaptak. Tanyon, Nagymegyeren, Kisudvarnokon, valamint Vágsellyén a Pázmány Péter Alapiskolában is születtek jó megoldások, Dunaszerdahelyen, Szepsiben, Várhosszúréten, Martoson és Nánán is négy héten át dolgozták ki a feladatokat a versenyzők. „Sikeres évet zártunk, kilenc beadott pályázat közül hét lett sikeres. A legnagyobb meglepetés a hagyományőrző nap megrendezésére kapott támogatás volt, nagy élmény volt a Méhes Kata táncoktató vezette néptánctanulás. Komoly sikernek tartom továbbá, hogy Hajdú Erika és Hajdú Anikó cserkész segítségével megalakult a helyi cserkészraj, az iskolában tartottunk toborzást és nyitórendezvényt” – mondta Komzsík Eszter. A község magyar iskolájában jelenleg négy elsős tanul, az óvodában hat magyar gyerek van, aki jövőre lesz iskolaköteles.
„Nagyon jó visszajelzéseket kapok az iskola tanulóiról, akik az alsó tagozat elvégzése után Udvardon folytatják tanulmányaikat. Ez azt jelenti, hogy jó az alapozás. Községünkben évente mintegy tíz gyerek születik, bízunk abban, hogy lesz utánpótlás és meg tudjuk tartani a magyar és a szlovák kisiskolát” –mondta Gabriel Timoranský, Zsitvabesenyő polgármestere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.