Lezárult a participatív költségvetés szavazási folyamata, mely során az érsekújvári lakosok dönthettek arról, hogy mely projektek megvalósítását támogatják.
Cseresznyefákat a Cseresznye utcába
Érsekújvárban a testület tavaly ősszel hagyta jóvá, hogy az idei költségvetésből egy meghatározott összeget a lakosok által javasolt tervek megvalósítására fordítanak. Első alkalommal van participatív, azaz részvételi költségvetése a városnak, amelyre 20 ezer eurót különítettek el. Áprilisban lakossági fórumot tartottak a városházán, amelyen a városi hivatal dolgozói tájékoztatták az érdeklődőket arról, hogyan pályázhatnak. Az aktív lakóközösségek, társulások ismertették az elképzeléseiket. Egy projektre legfeljebb 1660 euró támogatást kérhettek a résztvevők. Akadt, aki a teljes összeget kérte és kapta meg, de volt olyan pályázó is, aki a felső összegnek csupán a felét kérte tervei megvalósításához. Egy-egy terv költségei csak abban az esetben haladhatták meg a város által megadott maximális összeget, ha a pályázó más forrásból is tud pénzt szerezni. A lakossági szavazás eredményeit a város hivatalos honlapján tették közzé. A legtöbb szavazatot a lakosotól az Innovatív oktatás fesztiválja kapta, amelynek beterjesztője Miroslava Okuliarova, az Élő iskola pedagógusa. Az érsekújvári magániskolában már innovatív oktatási módszerekkel tanítanak. A pedagógus korábban a pozsonyi Waldorf iskolában tanított, néhány évvel ezelőtt environmentális díjat kapott a diákjaival épített agyagházért. Miroslava Okuliarova a közösségi oldalon is biztatta az érsekújváriakat, hogy szavazzanak a projektre. Műhelymunkát terveznek gyerekek, szülők és pedagógusok részére, és szeretnék bevonni a csapatmunkába a városi óvodákat és alapiskolákat. A projekt keretében előadásokat tartanak az egészséges étkezésről, és a művészeti nevelés során hangszerkészítőkkel veszik fel a kapcsolatot. Népszerű volt a lakosok körében a Szebb lesz a város virágdísszel projekt is, amelynek megálmodói az érsekújvári sétányon lévő zöld területet ültetik be virágokkal. A TeenFest ifjúsági fesztivál megvalósítását is támogatja a város a participatív költségvetésből. Olyan zenei rendezvényről van szó, melyet a város központjában rendeznek fiatal előadóművészek részvételével. A Kompas ifjúsági klub sportfelszerelésre kért és kapott támogatást. Interaktív játszótér is épül a Nyitra parti lakótelepen a participatív költségvetésből. Cseresznyefákat a Cseresznye utcába, ezzel a címmel adtak be pályázatot a köryékbeli lakosok. Kérésüket azzal indokolták, hogy egykor a kazánháztól a Fillér dombig cseresznyefa sor díszítette a Nyitra folyó partját, mára alig húsz gyümölcsfa maradt meg. Szeretnék ismét beültetni ezt a területet.
Az Élet a fecske utcában tervek megálmodói a lakóházak közötti zöldterületen pihenőzónát hozhatnak létre, és Ciril nevű játszóteret és homokozót építhetnek a Cirill és Metód utcában élő családok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.