Csehszlovákia 100 évéről rendeznek kiállítást Érsekújvárban

Még visszasírjuk Csehszlovákiát
Érsekújvár |

Az érsekújvári Thain János Múzeumban csütörtökön megnyitották a Csehszlovákia 100 éve a régiónkban és az iskolánkban című kiállítást. A kiállított tárgyak a Csehszlovák Köztársaság életét mutatják be. Ezeket a darabokat a surányi Kereskedelmi Akadémia diákjai gyűjtötték össze egy nemzetközi projekt keretében. A Matica slovenská és a múzeum is kölcsönöz néhány tárgyat a saját gyűjteményéből. A kiállítás november 28-ig várja az érdeklődőket.

 

A kiállítás megszervezését egyszerre több évforduló is motiválta. „2018-ban van az első világháború befejezésének a 100. évfordulója, a prágai tavasz 50. évfordulója, valamint 100 éve halt meg Milan Rastislav Štefánik. Az egyes évfordulókat különféle rendezvények kísérik, melyek a gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt érdekesek lehetnek. Ehhez a kiállításunk is hozzájárul” – közölte Pavol Rusnák, az érsekújvári múzeum kurátora.

 

Kapcsolódó cikkünk

A kiállítás mindenki előtt nyitva áll, beleértve az iskolásokat is. A diákok itt olyan tárgyakkal ismerkedhetnek meg, amelyek használata régebben mindennapos volt, viszont ők már ezeket nem ismerik. Van köztük például tejesüveg, úttörő-egyenruhához tartozó szoknya, szakszervezeti nyakkendő, vetítőgép, május elsején használatos zászlócskák stb. „A bemutatott dokumentumokat és fényképeket biztos szívesen megnézi a középső vagy az idősebb generáció is, amelynek tagjai felidézhetik a gyermekkorukat és a fiatalságukat” – tette hozzá Rusnák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?