Királyhelmec. A múlt év utolsó napjaiban új bútorok érkeztek a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskolába. A néhány éve átadott épületben található tantermekben így végre kicserélhetik a régi, több mint húszéves berendezési tárgyak nagy részét.
Bútor állami segítséggel
Miklós Lóránt, az alapiskola igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közeljövőben az összes tanteremben kicserélik az iskolapadokat, a székeket, a szekrényeket és a katedrát. Sőt az eddig üresen álló tanári szobát is bebútorozzák. A kémiai és fizikai szaktantermeket már az elmúlt évben modern berendezési tárgyakkal és segédeszközökkel szerelhették fel. Mivel az alapiskola pályázati úton nyert támogatást az Infovek-programból, a számítástechnikai szaktanteremben is korszerű gépekkel dolgozhatnak a diákok. A támogatás azt is lehetővé teszi, hogy az iskola a tanulók és a pedagógusok részére 2007-ig ingyenes internet-hozzáférést biztosíthasson. Bár a Bodrogköz legnagyobb magyar alapiskolája egyre szépül, megoldásra váró gond itt is akad még bőven. A hivatalos szervek az új étkezde átadását a múlt év októberére, illetve novemberének elejére ígérték, de ez máig nem történt meg. Nagyon komoly gondot jelent az is, hogy az oktatási intézmény körül nem alakítottak ki sportpályákat, s egyelőre a tornaterem építését sem kezdték meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.