Komárom. „Bevallom, nagy örömmel fogadtam a csatlakozásról tartott szlovákiai népszavazás eredményeit, és Brüsszelben 2004. április 30. és május 9. között nagy ünnepséget tartunk az Európai Unióba belépő tagállamok tiszteletére. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a leendő tagországoknak már nincs tennivalójuk.
Brüsszel azért „dorgál atyaian”, hogy jobb legyen a bizonyítványunk
A rendezvényen Benedict Nieuwenhuison kívül Robert Konráddal, az EB szlovákiai küldöttségének képviselőjével és Katarína Neviďanskával, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes hivatalának kommunikációs stratégiáért felelős munkatársával találkozhattak a Nyitra megyében lévő egyes települések önkormányzatainak küldöttei és a civil szervezetek képviselői.
Nieuwenhuis kiemelte, nem tisztje véleményt mondani az országunkat az uniós pénzforrások kihasználtságát illetően ért bírálatról. Mivel azonban a jelenlévők kérdései nagyrészt éppen ezzel a problémakörrel voltak kapcsolatosak, a brüsszeli tisztségviselő hangsúlyozta, hogy Szlovákia elmarasztalása e téren semmiképpen sem jelent a többi, felvételre váró tagállam mögötti lemaradást. Az uniós csatlakozás nem hasonlítható holmi versenyfutáshoz, s a 2004-ben csatlakozó tagállamokat egyenrangú feleknek tekintik. „Ami a figyelmeztetést illeti, olyan ez, mint amikor a félévi bizonyítvány láttán az atya jótékonyan megdorgálja fiát, az év végi jobb eredmény reményében” – jegyezte meg tréfásan.
Szlovákia felkészültségével kapcsolatban ezután majd komolyabb feladatok hárulnak a kormányra, megfelelő módon, a célcsoportok kiválasztásával kell tájékoztatnia a polgárokat, amiben az Európai Bizottság a továbbiakban is a segítségére lesz. Robert Konrád szerint ebben nagy szerepet kapnak az Európai Információs Központok, a regionális fejlesztési ügynökségek, az önkormányzatok, valamint a országos és a regionális sajtó is. Az internet-hozzáféréssel nem rendelkezőket a lapok rendszeres mellékleteikben fogják tájékoztatni.
Bartha Mónika, az Érsekújvári Járási Hivatal elöljárója a bővítésért felelős információs igazgatótól megkérdezte, vajon az Európai Unió jelenlegi tagállamait felvilágosítják-e a csatlakozó országokról, például arról, hogy milyen befektetési lehetőségek vannak Szlovákiában. „Egyebek mellett ez is a feladatunk, idén 850 millió szlovák koronának megfelelő összeget fektettünk a tagállamok informálásába. Fizetett műsoraink vannak, újságíróink járják a csatlakozásra váró országokat, átfogó képet adva róluk” – válaszolta Nieuwenhuis. A besztercebányai székhelyű Euroatlanti Központból érkező fiatalokat az érdekelte, miként védhető ki az, hogy az uniós forrásokból illetéktelenül hasznot húzni akaró csalók támogatáshoz jussanak. Az Európai Bizottság novemberi jelentése külön foglalkozik majd az ország jogrendjének megerősítésével – éppen a várható csalások miatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.