Bravúros peredi mesterhármas

Folytatta bravúros menetelését a peredi futballcsapat, amely három év alatt három bajnokságot nyert, s a területi II. osztályból eljutott egészen a IV. ligáig.

Folytatta bravúros menetelését a peredi futballcsapat, amely három év alatt három bajnokságot nyert, s a területi II. osztályból eljutott egészen a IV. ligáig. Meszlényi Tibor tanítványai kiemelkedtek az ötödik vonal déli csoportjának mezőnyéből, ezt az is bizonyítja, hogy már négy fordulóval a befejezés előtt bebiztosították elsőségüket. A mátyusföldi együttes 30 találkozóból huszonötöt (!) megnyert, négyszer döntetlenezett, s mindössze Kisfaludon szenvedett vereséget (0:2). Látványos támadójátékot produkált, 115 rúgott góllal. A védelem is kiválóan működött, Baran kapus mindössze 21 alkalommal kapitulált. Igazi futball-láz uralkodik a 37000 lakosú nagyközségben, hazai találkozóikat csaknem ezren látogatják. Egyébként a legigényesebb idős peredi drukkerek is elismerik, ilyen jó csapatuk még sosem volt.

„Boldog vagyok, hogy sikerült a mesterhármas, és szép hagyományainknak megfelelő eredményt értünk el. Ősszel fantasztikusan futballoztunk, a tavasz elején viszont kicsit akadozott a gépezet. Szerencsére, ez nem tükröződött az eredményeinken, de azért furcsa volt, hogy ilyen tudású labdarúgók csupán egy- vagy kétgólos győzelmeket arattak. Azonban a szezon végére ismét magukba szálltak a focisták, s újra megszokott játékukat nyújtották. Például a dercsikaiak elleni hazai rangadón (3:0) és Vicsápapátiban (6:1) sziporkázott az együttes. Köszönjük a szponzorok és a szurkolóink támogatását, akik nélkül nem lehettünk volna ilyen sikeresek. Az utóbbiak tizenkettedik játékosként segítették csapunkat” – mondta Borsányi Gyula klubelnök-polgármester.

Ami a jövőt illeti, így nyilatkozott: „Meszlényi Tibor edző visszatért a mocsonoki Eldushoz, helyét az egykori élvonalbeli védő, Czuczor József veszi át. Egy biztos, a IV. ligában sem akarunk alárendelt szerepet játszani, a középmezőnyben, konkrétan a 6–8. helyen szeretnénk végezni” – fejezte be Borsányi Gyula. (sz. z.)

A bajnokcsapat játékoskerete

Jozef Baran, Alexander Jašík–Berényi Ferenc, Marek Guláš, Ján Chrenko, Zilizi Ferenc, Milan Palic–Samuel Darázs, Erik Palic, Pavel Havran, Molnár Krisztián, Bende Dávid, Udvaros Péter–Turza Roland, Erik Jenes, Czanik Ferenc, Daniel Dobrý.

Legjobb góllövő: Erik Jenes 28. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?