<p>Rimaszombat. Mindössze 133 szabad sírhely van a városi temetőben. Az urnahely megtelt. A város vezetése már foglalkozik a bővítés kérdésével. Gondot okoz továbbá a halottasház is, tetőszerkezete felújításra szorul.</p>
Bővítik a rimaszombati temetőt
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13818632830908_24.jpg.jpg?itok=0URF54lq)
IBOS EMESE
A városi temetőben összesen 7769 sírhely van. Hat urnasor alapja évekkel ezelőtt elkészült, befejezéséhez tervdokumentáció, versenypályázat és elsősorban pénz kell. Hasonló akadályai vannak a bővítésnek is. Tibor Barto, a közterület-fenntartó vállalat igazgatója lapunknak elmondta, a város vezetése már megvizsgálta a bővítés lehetőségeit. Nagy valószínűséggel a temető melletti parcellát használnák erre a célra. A terület a földalap tulajdonában van, a tulajdonjog rendezéséhez tervdokumentáció szükséges. Ennek költségeit bedolgozzák a költségvetés módosításába. Rimaszombatban tíz évre 47 euró 80 centbe kerül egy sírhely bérleti díja, az üres sírhely bérletét 30 euróban határozták meg. Elena Kureková, a temető vezetője lapunknak elmondta, többen előre megvásárolják a sírhelyet, ezért ennek árát is kénytelenek voltak megszabni. A bérleti díjjal kapcsolatban elmondta, az emberek rendesen fizetik a sírhelyekért kiszabott illetéket, alig tíz százalékra tehető az adósok száma, ezért sem ragasztanak a tartozásra figyelmeztető cédulát a síremlékekre. Többségében ugyanis olyan sírokról van szó, ahol az elhunyt hozzátartozóit már nem lehet felkutatni, akadnak viszont olyanok is, akik egyszerűen nem regisztrálják, hogy letelt a tíz év, és elfelejtik befizetni a pénzt. Őket levélben szólítják fel a bérleti díj rendezésére. A sírhelyek újbóli kiadására van ugyan példa, de számos régi síremléket akkor is megőriztek, ha évek óta nem fizetik a bérleti díját. Elena Kureková úgy fogalmazott, olyan régi síremlékek ezek, melyek már műemléknek számítanak.
Rimaszombatban 240 katonasírt gondoznak. Az államtól kapott pénzből idén kilencet felújítottak, további 22 síremlék cserjét tervezik.
Öt teljes állású és 15 közhasznú munkás tartja rendben a városi temetőt. Idén felújították a régi, mintegy 560 négyzetméternyi kerítést. 75 méter új kerítést állítottak, ennek költsége 300 euró volt. Gondot okoz továbbá a halottasház tetőszerkezete, amely beázik, gyakran az épület falai is átnedvesednek. Elena Kureková elmondta, a közterület-fenntartó vállalat már felmérte a tető állapotát, és a város vezetése is tud a problémáról. Reményei szerint a képviselő-testület a jövő évi költségvetésben elkülönít egy bizonyos összeget az épület tetőszerkezetének felújítására.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.