Bősön zárták az idényt a jegesmedvék

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSBős. Vasárnap fejezte be a „fürdőzési” szezont a Jegesmedvék Polgári Társulás a bősi csárdánál.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Bős. Vasárnap fejezte be a „fürdőzési” szezont a Jegesmedvék Polgári Társulás a bősi csárdánál. A harminc szívós „jegesmedve” kellemes tavaszi időben mártózott meg a 11 fokos vízben, majd 500, illetve 1000 métert úszott le a Duna régi medrében.

„A víz egyáltalán nem volt hideg a mi edzett tagságunknak” – mondta Magdaléna Chudá, a polgári társulás titkára a TASR hírügynökségnek, majd hozzátette, idén különböző korosztályok vettek részt a mártózáson. „A legidősebb tagunk hamarosan betölti a 72. életévét, a legfiatalabb 14 éves” – közölte.

A titkárnő szerint tevékenységük nagyon jó hatással van az egészségre, kiválóan erősíti az immunrendszert. „Az edzések által az ember megszokja a hideget, a hidegebb időjárás nem idegesíti, és a szervezete ellenállóbbá válik a betegségekkel szemben” – nyilatkozta Magdaléna Chudá, s hozzátette, tevékenységüket pozitív értelemben egyfajta drognak is lehet nevezni. A szezont minden év novemberében kezdik, minden vasárnap kimennek úszni.

A társulás legfiatalabb tagja a dunaszerdahelyi Mészáros Máté. „Az első mártózásom a hideg vízbe katasztrofális volt, de idővel hozzászoktam. Most már örülök, ha belemehetek a jeges vízbe. Ma szinte meleg volt a víz az ideális hőmérséklet számomra a 4–6 °C” – mondta Máté. Ugyanígy vélekedett Makai József pozsonyi orvos is, aki egy héttel korábban Finnországban az északi sarkkörön részt vett a szívósak világversenyén, és második helyezést ért el. „Ott a víz -1,5 °C fokos volt. Tudom, hogy ez nem logikus, mert 0 fok alatt megfagy a víz, de a szervezők idén vágtak egy medencét a folyó jegébe, és kompresszorral hajtották a vizet” – nyilatkozta Makai.

„Bár az emberek úgy vélik, az idei tél nem volt igazán hideg, gyakorlatilag az volt. A tavak megfagytak, majd újra felolvadtak, így a víz mindig hideg volt. Igaz, ez a tél valamivel később kezdődött az előzőekhez képest, de úgy gondolom, jó szezont zártunk” – fejtette ki Magdaléna Chudá. (TASR, szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?