Bor- és Gasztrokorzó Madaron

Madar |

<p>Hagyományteremtő céllal rendezik meg október első hétvégéjén, 5. és 7. között a nemzetközi Bor- és Gasztrokorzót Madaron.</p>

Az eseményre Erdélyből, Magyarországról, Szlovákiából és Lengyelországból várnak vendégeket, akik tájegységük ételeit kínálják majd, a bor pedig a helyi borászok pincéiből származik.

„Az elmúlt évtizedben községünk mintha Csipkerózsika-álmát aludta volna, és míg a környékbeli településeken sorra szervezték a különböző fesztiválokat, nálunk mintha megállt volna az idő – mondta Édes István polgármester, aki első választási ciklusát tölti ezen a poszton. – Ezért nagy fába vágtuk a fejszénket, és egyből a régión túlmutató, nemzetközi rendezvény életre hívását tűztük ki célul. Megvalósításában profi magyarországi fesztiválszervező csapat, valamint a naszvadi Dortun Kft. segít, a község társszervezőként működik közre.” A rendezvényhez adva van az ideális helyszín is, a szőlőültetvények és borospincék által körülölelt Sutyús-völgy. Itt áll a ma már községi tulajdonban lévő egykori szövetkezeti pince is, amelynek felújítása, udvarán pedig egy pihenőterasz kialakítása a napokban kezdődött meg; a fesztivál idején tehát már méltó környezetben tudják fogadni a vendégeket. „Madar kataszterében több mint 200 hektár szőlőültetvény található, ennek többségét egy magántársaság műveli, de nagyon sok a kistermelő – tájékoztatott a polgármester. – Annak idején ahány ház, közel annyi borospince volt a község határában, még ma is mintegy 270 működő pincét tartunk számon. Bízunk benne, hogy a fesztivál idején sok borosgazda megnyitja pincéjét és kínálja majd borai legjavát.”

A Bor- és Gasztrokorzóra meghívták Madar testvértelepüléseit, a magyarországi Sükösdöt, Kocs községet, Isztimért, valamint az erdélyi Ákosfalvát. „Szlovák barátainkat is meghívtuk Árvából, és rajtuk keresztül lengyelországi vendégekkel is bővül a gasztronómiai ínyencségeket kínálók listája. Lesz például bajai halászlé, az erdélyiek marha-, sertés- és bárányhúsból készült micset sütnek majd, az árvaiak pedig természetesen juhtúrós galuskát főznek” – árulta el Édes István. A fesztivál fellépőinek egy része ezekből a falvakból érkezik, de az esti koncertekre sztárvendégeket is hívnak. A részletes programot lapunk egy későbbi számában közöljük. (vkm)

Az Új Szó a rendezvény médiatámogatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?