„Böjti szelek fújnak”

A háromkirályoktól hamvazószerdáig tartó hangos, vidám és buja farsangi időszakot a magába fordulás és az önmegtartóztatásra szólító nagyböjt hetei követik. Az éves kalendáriumban a hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó 40 napos időszakot a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnaptól viszszafelé számítjuk ki. A pogány elemekre épült keresztény tanítás a néphagyományban sokféleképpen mutatkozik meg. Maga a kezdeti nap, a hamvazószerda a katolikus vidékeken máig a szigorú böjt napja. A 20. század első felében tájainkon az egész nagyböjti időszakban nemcsak az állati eredetű zsiradékot és a húst mellőzték a háztartásokban, hanem minden olyan edényt is, amelyben előzőleg zsíros és húsos ételt készítettek, homokkal, hamuval súroltak ki. Kendermagból préselt olajjal, házi készítésű vajjal főztek. Leginkább tejes ételeket, zöldségféléket (gyökérzöldséget, krumplit, káposztát, fokhagymát, vereshagymát, babot, gombát) és gyümölcsöket (aszalva és lekvár formájában) fogyasztottak. Jellegzetesen böjti étel volt a kőtés, amely a búza és rozs áztatásával, megtörésével, illetve darálásával, áztatásával, liszttel való besűrítésével készült. Néhány éve a rokonságunk vegetariánus tagjainak kérésére még édesanyám is sütötte mindnyájunk örömére ezt a finom édes csemegét.

A böjti időszakhoz kapcsolódó tiltások nemcsak az étkezésben, hanem a falusi ember életének minden területén megmutatkoztak. A keresztény hit szerint a hívők Jézus negyvennapos sivatagi böjtjére és szenvedéseire emlékeztek. Ruházatuk mellőzte a tarka színeket. Leginkább a kék, a zöld, a barna sötét árnyalatait viselték, a nagyböjti időszak félidejétől (a negyedik vasárnaptól) pedig feketébe, mély gyászba öltözve jártak. Tilos volt a tánc, a bál, a vidámság és a lakodalom rendezése.

A Nyitra vidéki falvak lakosai úgy tartották, hogy ha a böjti időben táncoltak, akkor abban az évben a gyümölcsfák elhullatták termésüket. Színességet ebben az időszakban a nagyobbacska fiatal leányok sorjátéka jelentett, amellyel esténként az egész falut bejárták. Martosi adat szerint nagyböjt idején a nagylányok és a fiatalasszonyok naponta kijártak a tó partjára, ahol sortánc formájában játszottak, s különböző énekeket énekeltek. Ezt a szokást itt pilikézésnek, kurjázásnak nevezték. Jellegzetes böjti játék volt a szinalázás, amelyet a fiatalok esténként szérükben összegyűlve körtánc formájában jártak. A zoboralji Menyhén és Béden a nagylányok és kisebb leányok játéka volt az ulicskázás és a hajujvárazás. Menyhén e játék során a nagyobb és kisebb leányok között keresztlány és keresztmamuska választásra került sor. A böjti vasárnapokon a lányok és legények körében kedveltek voltak a vonulós, kapus játékok is. Ipolyvarbón ismert böjti játék volt a mancsozás (magasba dobott golyót ütővel kellett eltalálni), Tesmagon pedig a böjti időben a kásának nevezett fogócskázással szórakoztak a fiatalok.

A tavaszi időszak egy-egy jeles napjához népi megfigyelésen alapuló időjárásjóslások is fűződtek. Gergely napjáról (március 12.) azt tartották, hogy ezen a napon ritkán van jó idő. Az e napi időjárást leginkább a hideg, szeles idő jellemezte és hó is szokott hullani. A márciusi hónak mágikus erőt tulajdonítottak, a kislibákat, kiscsirkéket ezzel itatták meg, hogy szépek, egészségesek legyenek. Az iskolába való toborzás idejére nyúlt vissza az ehhez a naphoz fűződő Gergely-járás adománygyűjtő szokása, amely egyúttal tavaszünnep is volt. A szokás abból az iskolai ünnepségből alakult ki, amelyet 830-ban IV. Gergely pápa rendelt el Nagy Szent Gergely tiszteletére.

A szerző néprajzkutató