Biztonságban, mint egy tyúkanyó szárnyai alatt

GULYÁS ZSUZSANNA

Szokatlan kéréssel fordultak hozzánk a szentpéteri óvodába járó gyerekek szülei: szerették volna, ha bemutatjuk óvónőjüket, Ádámkáné Kovács Máriát, aki élete nagy részét a gyerekeknek szentelte. A szülők egymást túllicitálva sorolták erényeit, aki negyven év pedagógiai munka után decemberben vonult nyugdíjba. Az elmúlt tíz évben ő vezette a szentpéteri magyar óvodát. „Óvodaigazgatóként is mindig partnerként tekintett ránk. Neki köszönhetően valóban úgy éreztük, hogy egy nagy családot alkotunk” – hangsúlyozták a szülők.

Egy gondoskodó tyúkanyó

„Marika néni egy igazi gondoskodó tyúkanyó, akinek szárnyai alá mindig örömmel futottak a kicsik. Ennél többet és jobbat egy óvónő sem adhat” – mondták egybehangzóan a szülők. „Csak tettem a dolgom” – jegyezte meg csendesen Ádámkáné Kovács Mária, aki az Ógyallai Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola befejezése után képesítés nélkül, de nagy lelkesedéssel lépett be első munkahelyére. „Pár hét elég volt ahhoz, hogy a lelkem mélyén eldöntsem: ezt a hivatást választom. Mivel nem volt szakképesítésem, kezdetben csak helyettesítettem a környékbeli falvakban. Sok helyen megfordultam. Dolgoztam Hetényen, Marcelházán, Bátorkeszin, Ógyallán, Újgyallán, Komáromban és Perbetén is. Kétgyermekes anyaként jelentkeztem a lévai óvónőképzőbe, ahol végül a nevelői szakot is elvégeztem. Levelező tagozaton szereztem hitoktatói képesítést a Pannonhalmi Hittudományi Főiskolán” – sorolta pályája jelentősebb állomásait és helyszíneit Ádámkáné Kovács Mária.

A világ legszebb hivatása

2002-ben került vissza szülőfalujába, Szentpéterre, ahol az óvoda vezetését bízták rá. „A gyerekek csillogó szeme, vidám mosolya, őszintesége és tiszta szeretete sokszor adott erőt nemcsak a munkához, hanem a mindennapokhoz is. A világ legszebb hivatása a gyerekek között játékosan dolgozni” – fogalmazott a pedagógus, aki a hagyományőrzésből is kivette részét. „Az oktatói és nevelői munka mellett legkedvesebb teendőim közé tartozott az ünnepekre és kultúrműsorokra való készülődés. A népdal és néptánc szeretetét édesanyámtól örököltem, aki 1969-ben alapító tagja volt egy máig működő hagyományőrző csoportnak” – jegyezte meg a szentpéteri óvodások Marika nénije.

Egy album tele emlékkel

A hagyományőrzés mellett mindig szakított időt arra, hogy a gyerekeket megismertesse a régi paraszti élet szokásaival. Emellett gyakran barangoltak a természetben. Sok olyan akciót szervezett, amelyen részt vettek a szülők is. „Hálás vagyok a sok szeretetért, amit a gyerekektől és szüleiktől kaptam. Búcsúzáskor egy könyvvel leptek meg, amely telis-tele volt fotókkal, amelyeken az elmúlt negyven év pillanatai köszönnek vissza. Fogalmam sincs, hogyan sikerült összegyűjteniük ennyi fényképet. Az album Mark Twain gondolatával, kedvenc idézetemmel zárul: ›A ráncok csak azt jelzik, hol a mosoly helye‹. Mindig ehhez tartottam magam” – hangsúlyozta a pedagógus.