Szellemi anarchiába vezető út

Gyakorlatilag ezeken a területeken várhatunk (várjuk?) változásokat, számíthatunk arra, hogy az örökké ötletdeficittel küzdő milliomos majd megpróbál valamiféle változást elérni. Trump esetében ez elég jellemző, inkább változás, mint megoldáspárti, inkább követ dob a tóba, hogy hullámokat gerjesszen, mint hogy fáradságos tervezéssel és kitartó munkával folyóvá változtassa azt. 

A változás más irányból fenyeget, és ennél a gondolatnál már inkább a negatív attitűdre hívnám fel a figyelmet. Trump politikába való belépése egyben a posztfaktuális korszak kezdete is. Többoldalas fejtegetés helyett legyen annyi elég: nem Trump felelős az információs korszak „sötét középkori” szakaszáért – remélve, hogy ez csak egy majdan letűnő szakasz lesz –, inkább ennek az időszaknak az állatorvosi lova Trump. 

A posztfaktuális korszak, posztfaktuális politika csavaros módon, de a közösségi média szörnyszülöttje. A világ országainak politikai berendezkedése erősen leegyszerűsítve a demokráciák és az antidemokráciák között ingázik. A földgolyó lakossága a központi erős kéz és a valamiféle konszenzusos politikai berendezkedés között ingázik. Az örök kérdés mindig az, hogy mennyi hatalmat lehet a tömegekre testálni. Ha még jobban elmerülünk a kérdésben, a válasz valójában az, hogy nagyon keveset. A demokrácia is csak közvetett és nagyon szűk közvetlen hatalmat enged a tömegeknek, míg az autokráciák vagy még ennyit sem, vagy csak az illúziót engedik gyakorolni. 

Az illúzió uralása valójában a posztfaktuális korszak kihívása, az illúzió megtörésének egyik eszköze pedig a tények ellenőrzése. A tényellenőrzők viszont hamar a korszak ellenségei lettek, mert az illúzió része egyben a szólásszabadság „uralása” is. 

Minden autokrácia és autokrata legfőbb hivatkozási alapja: azért számít cenzúrának a hamis hírek terjesztőinek tiltása, mert ezzel a szabad véleménynyilvánítás jogát vesszük el tőlük, és valójában nincs igazság, vagy több igazság is létezik. 

Ez az a két tétel, ami lassan tíz éve a feje tetejére fordította a világot. Lehet-e igazságot tenni ebben az állításban? Nem tudom. Nem vagyok véleményvezér, aki mindenre is tudja a választ. Ami viszont tény, hogy a kétkedésből fakadó szellemi interregnum az, ami a világ politikáját befolyásolók számára a leginkább kívánatos. 

Amikor tehát Mark Zuckerberger a tényellenőrzés feloldását bejelentette, valójában bedobta a törölközőt. Hazugságban élni ugyanis az a rabság, ami lelkében mérgezi meg a társadalmat. Mark pedig feladta a szabadság elvét, ugyanis egyetlen közösség vagy csoport sem olyan erős, hogy behatárolt keretek nélkül uralni tudja saját szabadságát. Minél tágabbak a szabályok szabta falak, azok a falak annál inkább börtönök falai, minél szűkebb ez a biztonsági zóna, annál inkább egy vár az, ami őrzi a gondolkodás szabadságát. Nyolcmilliárdos populáció felett egyszerűbben másképp nem megy. 

Ön mit választana: szabad anarchiát vagy védett függetlenséget, ahol a bűnt utol is éri a büntetés?