Tornalja. Önerőből és külföldi, valamint hazai befektetők mozgósításával kezdte el fejleszteni ipari zónáját Tornalja városa. Két vállalkozás már megkezdte működését, egy szlovákiai illetőségű teherfuvarozó és gépjavítással foglalkozó cég másfél hektáron csarnok építését tervezi, egy svájci befektető pedig két hektárnyi terület megvásárlása iránt érdeklődött a város e célra kijelölt északi részén.
Biztató a befektetők érdeklődése
Mészáros Gyula, Tornalja alpolgármestere szerint a beindított vállalkozásfejlesztési program pozitív hatásait már a jövő évben érezhetik az itt élők. Az alpolgármester lapunknak elmondta, sok akadály, a korábbi önkormányzatok által nem egészen megfelelően kezelt ügyek ellenére sikerült olyan ipartelepítésre alkalmas zónát kialakítani, amely részben megoldást kínál a térség súlyos foglalkoztatási problémáinak megoldására. „Ami most a legégetőbb, az az Ozeta kérdésének a megoldása. A városnak konkrét elképzelései vannak a további lépésekről, de egyelőre meg kell várni a tárgyalások végét. Kicsit elszomorító, hogy az igazi szakértelmet kívánó munkahelyek betöltésére nincs elég képzett munkavállaló annak ellenére, hogy nagy a munkanélküliség. A kihelyezett munkabörzék sem hozták meg azt az eredményt, amire számítottunk. Az idei évben régiós szinten egyedülálló beruházások előkészítése folyik, konkrét eredmények már az év végén és a jövő év elején várhatóak. A város északi részében az ipari zóna kialakítása kiemelten kezelt feladat, bár eddig még semmilyen központi támogatást nem kaptunk. Jó lenne, ha a vidékfejlesztési támogatásokból ebbe a térségbe is jutna az ipar fellendítésére. A másik, szintén nagyon jelentős beruházás, a strandfürdő aquaparkká való átépítése, előkészítési fázisban van, ez egy határokon átnyúló jelentőségű, megyei szinten is egyedülálló idegenforgalmi beruházás lesz. A foglalkoztatottsági mutatók ugyan most még nagyon rossz helyzetre utalnak, a városvezetés azonban azt reméli, hamarosan pozitívan változik a helyzet” – mondta Mészáros Gyula.
A tornaljai északi iparzóna teljes kiépülése után a becslések szerint félezer munkahely kialakításával lehet számolni, ha sikerül az egykori textilipari üzemet is legalább részben újraindítani, akkor újabb két-háromszáz munkalehetőség jön létre a jelenleg mintegy huszonhét százalékos munkanélküliséggel küzdő kistérségben. (szasz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.