Bezárták a komáromi kórház fertőzőosztályát

Komárom. A komáromi kórházban ideiglenesen bezárt a fertőzőosztály fekvőbeteg részlege. Az ok: az Általános Egészségbiztosító nem kötött szerződést a kórházzal e részleg működtetésére.

Komárom. A komáromi kórházban ideiglenesen bezárt a fertőzőosztály fekvőbeteg részlege. Az ok: az Általános Egészségbiztosító nem kötött szerződést a kórházzal e részleg működtetésére.

„Tavaly év végén kaptunk egy szerződéstervezetet az Általános Egészségbiztosítótól, amelyben nem szerepelt sem a fertőző, sem a tüdőosztályra vonatkozó ajánlat – tudtuk meg Kúsek István kórházigazgatótól. – Intenzív tárgyalások eredményeként annyit sikerült elérnünk, hogy legalább a tüdőosztályt tovább működtethessük, a másik osztály működését viszont fel kellett függesztenünk. Az engedélyünk továbbra is érvényes e részleg fenntartására, tehát a jövőben, ha esetleg változnak a biztosító által támasztott feltételek, ismét beindíthatnánk.” Ugyanakkor meghosszabbították a járóbetegek számára a rendelési időt, amely naponta héttől 15 óráig tart. Azokat a betegeket pedig, akik kórházi ellátásra szorulnak, Nyitrára irányítják. Mint megtudtuk: február folyamán a Komáromi járásból összesen 4 személyt, köztük két gyermeket, a párkányi régióból pedig – amely korábban szintén a komáromi kórház körzetéhez tartozott – mindössze 1 személyt kellett Nyitrára küldeni. „Szerencsére az utóbbi években egyre csökkent a tényleges fertőző betegek száma, ezért a fertőző osztály jobb kihasználása miatt korábban olyan betegeket is elhelyeztünk itt, akiket más osztályok is fogadni tudnak. Sokkal nagyobb problémát jelentett volna, ha a tüdőosztályt kellett volna bezárni” – tette hozzá Kúsek. Az igazgató szerint a közeljövőben nem várható további leépítés a kórházban. A mostani sem járt elbocsátásokkal, a személyzetet más osztályokon helyezték el.

Továbbra sem kezdődhetett meg viszont az egykor az orr-fül-gégészeti és gyermekosztálynak helyet adó pavilon rekonstrukciója. Az épület felújítására még a kórház korábbi vezetése nyújtott be pályázatot az EU strukturális alapjához, mégpedig sikerrel. Sőt, a Nyitra megyei önkormányzat is jóváhagyta a szükséges önrészt a több mint 30 millió koronás beruházáshoz, versenypályázat útján pedig már kiválasztotta a kivitelezőt is. A pavilont tavaly késő ősszel kiürítették, csak a munkakezdés várat magára.

Az igazgató tájékoztatása szerint a régiófejlesztési minisztériumon akadt el az ügy, ami mögött politikai okokat sejt. (vkm)

Új műszereket vásároltak

Kúsek István jó hírekkel is tudott szolgálni: az elmúlt időszakban több új műszert sikerült vásárolniuk például a patológiára és a sürgősségi osztályra. Március folyamán szerelik fel a sebészeti és neurológiai osztályt intenzív ellátásra alkalmas részleggel, amelyek beindítását április elejétől tervezik. A komáromi kórház tizenhárom osztálya jelenleg 435 ággyal működik. Az alkalmazottak száma 549, ebből 67 orvos. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?