Bemutatta Dunaszerdahelyről szóló új könyvét Nagy Attila

A könyvbemutatón megjelentek az író barátai, ismerősei és családja is, valamint olyanok, akik hasonlóan fontosnak tartják Dunaszerdahely történetírását. Az est során a szerzővel Varga Barnabás történész beszélgetett, a programot pedig Karaffa Attila, Dunaszerdahely város alpolgármestere vezette fel. A főleg Dunaszerdahely város támogatásából megjelent fotókrónikát mások is támogatták, a szerző nagyon hálás minden egyes az albumban megjelenített szponzornak, ahogy ő fogalmaz, mecénásnak, akik érezték, érzik, hogy egy-egy adott helytörténeti kiadvány mögött milyen munka és többéves kutatás van. A vaskos, szép kiállítású albumról a szerzőt kérdeztük.

Mi ösztönözte arra, hogy elkészítse Dunaszerdahely fotókrónikáját? 

Magáról a régióról, a Csallóköz központjáról, Dunaszerdahelyről összegyűjtött nagy mennyiségű fotóanyag volt elsősorban a mozgatója a kötet gondolatának. Húsz éve még alig találtunk értékelhető fotódokumentációt a városról, de szerencsére időközben olyan szép számban kerültek hozzám is felvételek, hogy mára a pár tucatnyi archívum többezres mennyiségűre tudott felduzzadni. Volt tehát miből válogatni. Mellette természetesen a kiindulópont az volt, hogy ezt a valóban szép és tartalmas anyagot nem fiókban, dobozban, merevlemezeken kell tárolni, hanem közkinccsé kell tenni: oda kell adni azt egy albumban a dunaszerdahelyieknek.
 

Hol, illetve kiknél kutatott? 

Ha azt mondanám, hogy minden elérhető helyen, az fedné le a valóságot. Múzeumok, intézményi archívumok mélyéről kerültek elő képek, de rendkívül sok fotó érkezett a dunaszerdahelyi vagy egykor itt élt családoktól is. Úgy hiszem, éppen ezek a felvételek adják a legértékesebb kordokumentumokat, s tesznek hozzá igazán különleges és egyedi hangulatokat Dunaszerdahely város fotótörténetéhez. Mert sokan nem is gondolják, hogy a városnak milyen bőséges és gazdag fotótörténete van. 
 

Milyen időszakot foglal magába a kiadvány? 

Egészen visszanyúltam az 1865/70-es évekig, és onnantól számítva 1985-ig, összesen hat történelmi fejezetre bontva sorakoznak a kötetben a felvételek, magyarázó szövegekkel ellátva. Az első A boldog békeidők, amely a fotózás dunaszerdahelyi kezdeteitől, 1865/70-től 1914-ig mutatja be, számos izgalmas képen keresztül az egykori kisváros épületeit, lakóit. A második fejezet A nagy háborútól Trianonig címet viseli, ebben az 1914 és az 1920 közötti háborús időszak fotográfiái tárulnak elénk, köztük a két hadifogolytábor képanyagával. Az első Csehszlovák köztársaságban az 1919 és 1938 közötti korszak Dunaszerdahelyét, az új államba került kisváros mindennapjait mutatja „fénnyel írt” dokumentumokban. A Dunaszerdahely hazatért – Újra magyar idők című részben az 1938-as visszacsatolástól a második világháború végéig, 1945-ig találkozhatunk sok érdekességgel, köztük a bevonulási fotókkal vagy a magyar gimnázium életképeivel. A Világégés után című fejezet az 1945 és 1960 közötti településképet, a háború utáni újjáéledést eleveníti meg szemünk előtt. A legutolsó és lényegében legbővebb fejezet pedig Az elemésztett város – Szocreál idők címmel 1960 és 1985 közötti hatalmas változásokat mutatja meg, amikor is Dunaszerdahely lényegében elveszítette korábbi városképét és egy szocialista típusú kisvárossá alakították át.

Kérem, meséljen el egy különleges történet, amit a kutatás során ismert meg!

Az évek során sok helyre eljutottam, így sok ilyen történet van. Az egyik épp a legkorábbi időszakhoz tudott visszavinni. Egy családfakutató barátommal a Sikabonyból elszármazott, kitelepített sikabonyi Gálffy család magyarországi otthonában csodálhattam meg az egykori gazdag nemesi família szerény hagyatékát, köztük festményekkel, oklevelekkel. Szerencsénkre egy szép fotóalbumot is megőriztek, annak felvételein pedig felsejlett az 1860-as évektől a 19. század végi, 20. század eleji Dunaszerdahely néhány elfeledett csodája. És „arcot kaptak” azok a történelmi szereplők is, akiket eddig csak az újságokból, családi krónikából ismerhettünk meg. Köztük ott nézett szembe velem a Sikabonyban eltemetett 1848-as honvédtisztünk, Gálffy Ignác. Lényegében e képek által az ő családja nyitja meg a most megjelent kötetet. 

Miért fontos ez a könyv? 

Úgy gondolom, minden egyes helytörténettel vagy a régió történetét feltáró munkával előrébb jutunk kicsit, jobban kitárul előttünk a múlt kapuja, s általa jobban értelmezhetővé válik a jelenünk. A lokálpatriotizmus, a helyi értékek megbecsülése, esetünkben a „dunaszerdahelyiség” értékké formálása pedig a fiatal generációknak adhat kellő gyökereket, kapaszkodókat. Itt is, de Felvidék-szerte számos értékünk van, ezeket pedig nekünk kötelességünk felemelni, megmutatni. 

Mi lesz azokkal a történetekkel/fotókkal, amik ebből kötetből kimaradtak? Pontosan mennyi fotó is szerepel a könyvben?

Arra még nem utaltam, hogy valójában csupán egy esszencia, kivonat jelenhetett meg a terjedelmi okok miatt. A 256 oldalas albumban összesen 890 felvételt lehet megcsodálni, ahogyan korábban jeleztem, magyarázó szövegek vezetik az olvasót végig a könyvön. Ám mivel jóvalta nagyobb mennyiségű képünk van, szinte adja, kínálja magát az anyag, további megjelenésre. Ezt már a szerkesztés közben láttam, számoltam is vele. Azt akartam, hogy a mostani kiadványban megjelenhessenek akár olyan felvételek is, amelyek másutt, máshol talán nem fognak, nem tudnak megjelenni. Mindenesetre érdemes lesz talán az 1940–50-es évekkel kezdeni egy folytatást, ami akár az 1990-es, 2000-es évek nagy változásáig egy részletgazdagabb fotótörténetet tár elénk. 

Ezek tehát egy folytatás ígéretét hordozzák magukban. Mik ezen túl a további tervei? Lesz-e például egy szép kiállítás a fotókból, ahogyan már Sikabonyban is szerveztek ilyet. 

Sok tervem van, sok mindent meg kell mutatnunk még a régióban. Egyrészt már rendeződik a fotótörténet folytatása, de vélhetőleg különálló kis kötetként az „Arcot adunk a múltnak” című projektünk keretein belül egy, a település személyiségeit, egykori vezetőit, papjait, rabbijait, politikai személyiségeit, sportolóit, tanítóit, a város jól ismert „arcait” bemutató album is megjelenhet. És igen, úgy vélem, érdemes lenne egy vándorkiállítást is elkészíteni több képpel, amit főképp az iskolákba vinnénk, mutatnánk meg. És nem utolsó sorban várat még magára egy fontos munka is. Már évek óta dolgozom rajta, s reményeim szerint egy-két éven belül sikerülhet az asztalra tenni egy, a Csallóköz múltját bemutató, szép és igényes, tartalmas ismeretterjesztő munkát.