Beleszerettek a levendula virágaiba

levendulás
NÁDSZEG |

Évekig zöldségtermesztők voltak, majd teljesen más vállalkozásba kezdtek, egy balatoni kirándulás hatására azonban visszatértek a kertészkedéshez. A zöldségeket viszont felváltotta a levendula.

Nagy Zsolt és felesége, Erzsébet évekig zöldségtermesztőként tevékenykedett kétszáz hektáron. 2016-ban eljött az a pillanat, amikor úgy döntöttek, elég volt ebből az életmódból. 

Hiányzott a kertészkedés

“A földterület jó részét béreltük, majd megfordult a dolog és inkább mi adtuk bérbe a saját földünket. Teljesen más vállalkozásba fogtunk, a gazdálkodástól eltávolodtunk. 2017 nyarán Tihanyban kirándultunk, amikor nagy hatást tett ránk a levendulamezők látványa. Először a feleségem mondta ki, de én is egyetértettem vele, hogy mi is szeretnénk ilyet. Úgy terveztük, először 10 áras területet ültetünk be, végül 16 ezer levendulatövet vásároltunk, ami 1,6 hektáros területre lett elég. Aki hosszú ideig dolgozott a mezőgazdaságban, az nehezen áll át más tevékenységre, a föld iránti tisztelet és szeretet mindig megmarad, de más módon szerettük volna folytatni, inkább csak hobbiszerűen. 2019 tavaszán két palántatermesztőt kerestünk fel, akik közül Szabó Lajos nagykőrösi gazdára esett a választásunk, majd szeptemberben el is ültettük a palántákat” - beszélt a kezdetekről Nagy Zsolt. Elmondta, hogy jóval az ültetés előtt már készültek rá, két évig ugaroltatták a földet. 

Vegyszermentesen

Még nincs meg az akkreditációjuk a bio minősítésre, de teljesen vegyszermentesen termesztik a levendulát, amely viszonylag igénytelen növény. “Csak az ültetéskor öntöztük meg a töveket, majd tavasszal volt ismét egy nagyobb öntözés, de azóta, hogy megnőtt a növény, nincs szüksége sok vízre, rendkívül jól bírja a forró napsütést, a szárazságot. A sorok között befüvesítettük a közben 2 hektárra megnőtt területet. Kimondottan erre a célra kialakított fűnyíró géppel tartjuk rendben a sorok közti területet. A környékünkön 40 olyan veszélyes gyomnövény van, amelyre viszont érzékeny a levendula, emiatt évente hatszor kell kapálni és gyomlálni a virágok között. Amikor megszületett az ültetvény ötlete, a fő célunk az volt, hogy meghonosítsuk a levendulát nálunk is, hasonlóan a Balaton parti ültetvényekhez, hogy valami újat mutassunk, és hogy szedd magad akció keretében értékesítsük a növényt. Június második felétől, amikor elkezdődött a szüret, nagyjából kétezren jöttek hozzánk levenduláért. Az ország legkülönbözőbb pontjáról érkeztek, például Nagykürtösről, Zólyomból, Besztercebányáról. Ketten 1200 kilométert utaztak Németországból, hogy itt töltsék a délutánt és szedjenek a virágból. Nem akartuk elhinni, hogy csak emiatt utaztak ennyit, de azt mondták, nem ez az első eset, hogy ilyen messzire mennek valami miatt. Érdekes, hogy szinte nem is látszik, hogy ilyen sokan szedtek már belőle, még mindig tele van virággal az ültetvény. Még körülbelül egy hétig lehet szüretelni, aztán leszedjük és a győri lepárlóba visszük, hogy olajat és levendulavizet készíttessünk belőle, amely talán még értékesebb, mint az olaj. Főként kozmetikumok, arclemosók, parfümök alapanyagaként lehet felhasználni. A feleségem szörpöt is készít, amely sajnos mostanra már mind elfogyott” - részletezte Nagy Zsolt.

 

 

Levendula Napok

A Nagy család hallatni szeretett volna magáról, illetve szeretett volna nyitni a nyilvánosság felé. “A fiunk, Norbert ötlete volt, hogy szervezzünk Levendula Napokat a virágzás idején, amelyre pályázatot is beadtunk az Európai Unióhoz, de mint szinte mindenbe, a koronavírus-járvány ebbe is beleszólt, így az elképzeléseinken kicsit módosítva önerőből szerveztük meg az első Levendula Napok rendezvényt július 9-én és 10-én. A két nap alatt nagyjából 1500 látogatónk volt és nagy örömünkre csupa pozitív visszajelzést és elismerő szavakat kaptunk. A Parno Graszt és a 3+2 zenekarok koncertje, a Renova zenekar mulatsága mellett állatsimogatóval és kézműves foglalkozással vártuk az érdeklődőket” - tudtuk meg Nagy Zsolttól, aki azt is elmondta, úgy érzik, első próbálkozásra egy sikeres rendezvényt tudnak maguk mögött, amelyet szeretnének évente megismételni. Már csak azért is terveznek hosszú távra, mert a levendula élettartama nagyjából 25 év.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?