Baltával a biztonságosabb közlekedésért

Királyhelmec |

<p>A bodrogközi településen a városi rendőröknek a hónap elején történt gázolás egyik sérültjével szemben kellett intézkedniük.</p>

Királyhelmecen augusztus első hétvégéjén az 53 éves H. János – akinek a vérében 1,67 ezreléknyi alkoholszintet mértek – három embert gázolt el a járdán. A háromgyerekes, harmincöt éves T. M. Klaudia a helyszínen elhunyt, F. Mária súlyos, férje, F. Gábor könnyebb sérüléseket szenvedett. Az autót vezető vállalkozó ellen halálokozás, testi sértés és függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt indult eljárás. Útitársát, egy helybeli 43 éves férfit – aki segítségnyújtás nélkül elhagyta a baleset helyszínét – szintén felelősségre vonják. A hatályos jogszabályok szerint a sofőr tízéves, útitársa kétéves börtönbüntetést kaphat.

A nagy felháborodást keltő balesetben könnyebben megsérült F. Gáborral szemben a városi rendőröknek azért kellett intézkedniük, mert a férfi a napokban baltával esett neki a tragédia helyszínének közelében működő térfigyelő kamerát tartó oszlopnak. Tettét azzal magyarázta a rendőröknek, hogy így akarta idegességét levezetni amiatt, hogy a történtek után szerinte továbbra is nagy sebességgel közlekednek az autósok a környéken. A rongáló pénzbüntetést kapott. Jozef Kalapos, a Királyhelmeci Városi Rendőrség parancsnoka lapunknak elmondta, úgy tűnik, az augusztus eleji tragikus balesetből egyesek valóban nem képesek tanulni. Alkalmazottai járőrözés közben a napokban fogtak el egy férfit, aki a helyi magyar alapiskola előtti járdára hajtott fel az autójával, kidöntött egy közlekedési táblát, és egy közelben parkoló gépkocsit is megrongált. Bár ez a baleset hétköznap, fényes nappal, forgalmas szakaszon történt, szerencsére senki sem sérült meg. A sofőr ittas volt, s mivel a vérében több mint egy ezrelék alkoholszintet mértek, már nem kihágásról, hanem bűncselekményről van szó, az ügyet átadták az állami rendőrségnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?