Bakán Gazda maradt a gazda

Baka. Az elmúlt hetekben csallóközi fociberkekben a IV. ligás bakaiknál bekövetkezett krízishelyzetről szólt a fáma. A beavatottak azt rebesgették, hogy a pénzszűkében lévő klub legjobbjai bősi színekben folytatják majd tavasszal pályafutásukat.

Tavasszal is a Gazda és a Gamota Kft. logóját viselik mezükön a bakaiak (sötét mezben) Somogyi Tibor felvételeMi arra a kérdésre kerestük a választ, vajon van-e valóságalapja a híreszteléseknek. „Korai még temetni a Szaban-legénységet. Csapatunk teljes létszámmal január 8-án, a tervezett időpontban kezdte el felkészülését a pontvadászat tavaszi folytatására. A kollektívát vezetőedzőként továbbra is Szaban Tibor irányítja. Munkáját asszisztensként Csiba Alfréd segíti” – értesültünk a legfissebb fejleményekről Somogyi Iván klubmenedzsertől. Ezek szerint minden a legnagyobb rendben van a Duna-parti kisközségben működő ambiciózus futballklubnál. „A fő szponzor, a Gazda Slovakia Kft. Tulajdonosa, Kováts Gyula jóvoltából továbbra is a rendelkezésünkre állnak a csapatok működtetéséhez nélkülözhetetlen pénzeszközök. Természetesen a folytatásban is számítunk a komáromi Gamota Kft. Szponzori hozzájárulására, illetve a Bakai Községi Hivatal az eddiginél nagyságrendben nagyobb támogatására. Történetesen arról van szó, hogy a Gazda Kft-nél bekövetkezett változások már nem teszik lehetővé a jelenlegi költségvetés szinten tartását. A 2004-es esztendőben mintegy 600 hektárral csökkent a Gazda által megművelt földterület nagysága, ezzel párhuzamosan a fő szponzor haszna is. Nem várhatjuk el tőle, hogy vállán cipelje a terhet. Ezért még időben változásokat sürgetünk, összefogást szorgalmazunk” – mutatott rá a bakai futballkulisszák mögött zajló tárgyalásokat kiváltó okokra Csöllei Titusz klubelnök. Tőle azt is megtudtuk, a jövőt illetően konkrét tervekkel is rendelkeznek. Csakhamar falugyűlésre kerül sor a községben, melyen az iskolaügy mellett a sportélet időszerű kérdései is napirenden lesznek. „A fő szponzor szeretné bérbe venni a községi tulajdonban lévő földeket, konkrétan 150 hektárról van szó. A majdani szerződésben vállalná, hogy a kitermelt haszonból előre meghatározott összeget fizetne, ami természetesen a sport, főleg a labdarúgás támogatására szolgálna. Szeretnénk kieszközölni, hogy a jövőben a serdülő- és az ificsapat működtetéséhez szükséges anyagiakat az önkormányzat biztosítsa. Ugyanakkor szükség van a sportlétesítmény karbantartási munkálatainak az elvégzésére is. Ezen a téren is önkormányzati hozzájárulást várunk, mintegy 200 ezer korona értékben. Hozzáteszem, a pálya talajának előkészítését, öntözését, illetve a csapatok szállítását továbbra is a Gazda Kft. biztosítaná. Arra számítunk, sikerül közös nevezőre jutnunk az önkormányzattal. Jó lenne, ha helybeli vállalkozók is társulnának hozzánk. A közös cél érdekében összefogásra van szükség” – konkretizálta a terveket a tisztségviselő. Elmondása szerint tárgyaltak ugyan a bősiekkel, ám az összmunkának, a játékosok kölcsönbe adásának anyagi vonzata is van. „Nem szeretnénk, ha elkallódnának saját nevelésű játékosaink. A szárnyaikat bontogató tehetségeknek, akár vendégjátékosként is, állandó szereplési lehetőséget akarunk teremteni. Nem kótyavetyéljük el értékeinket, felsőbb szintű bajnokságokban játszó csapatoknak kínáljuk fel őket. Egyébként továbbra is igényes célokat tűztünk ki csapatunk elé, szeretnénk az első öt között végezni. Közönségvonzó, támadó focival kedveskedni szurkolóinknak. Tavasszal tovább folytatódik majd a bakai fiatalok felkarolásának, beépítésének folyamata” – nyilatkozta lapunknak Somogyi Iván.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?