Az utolsó pillanatokban kiharcolt győzelem

Baka. Kiegyensúlyozott mérkőzésen hazai győzelemmel zárult a bakaiak és a jányokiak összecsapása (2:1) a dunaszerdahelyi területi bajnokság 10. fordulójában.

Küzdelmes mérkőzésen a szerencsésebb bakai csapat diadalmaskodottSomogyi Tibor felvételeEgyik csapat sem várhatta optimista hangulatban az összecsapást, talán ennek is betudható, hogy azonnal egymásnak rontottak a csapatok. Az 5. percben egy hazai lehetőséget követően kontráztak a vendégek: Olgyai lövése alig kerülte el Zsoldos kapuját. Az első negyedórában továbbra is a jányokiak veszélyeztettek, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani.

A 21. percben a bakai hátvédsor borzolta a kedélyeket: egy rossz hazagurítást követően Zsoldos kapus ébersége mentette meg a vendéglátókat az első góltól. A bakai futballisták közül Fekete volt elemében, de távoli lövése ismét csak a lehetőségek számát gyarapította. Sokan már elkönyvelték a gól nélküli első félidőt, mikor Oravec három védőt is beültetett a hintába, beadását pedig Fekete Balázs fejelte a hálóba.

A második játékrészben is tovább folytatódott a kiegyensúlyozott küzdelem. A hatvankettedik percben Oravec előtt adódott nagy lehetőség: már a hálóőr mellett is elhúzta a labdát, de a kapuba tartó lövést az utolsó pillanatban sikerült a vendégvédőknek szögletre menteniük.

A 70. percig kellett várni, hogy gyümölcsözzön a Zsigó-legénység támadójátéka. Egy előreívelt labda az őrizet nélkül maradt Hurtonyt találta meg, aki szintén fejessel szerezte meg az egyenlítő találatot. A továbbiakban az eredmény megtartása volt a vendégek célja, de eljött a 92. perc, s ezzel a jányokiak végzete is. Molnár végezhetett el szabadrúgást, de Holík csak kiütni tudta a labdát, amit Feketének sikerült bepofozni a kapuba.

Óriási kő esett le a Majoros-alakulat szívéről, hiszen régen látott lelkesedéssel ünnepelték a győzelmet – egy hatalmas kupacot alkottak a játékosok, így őrjöngtek a győztes találatnak. Otthon továbbra is veretlen a tavalyi V. ligás együttes, pontot csupán a listavezető csallóközkürti gárda tudott rabolni tőlük. Tehát a DAC egykori üdvöskéje, az ötvenegy esztendős Majoros György sikeresen tért vissza a hazai kispadra.

Ráadásul a győzelemnek a bakai történések (edzőcsere, négy játékost kizártak a keretből) tudatában még nagyobb az értéke.

BAKA–JANĺKY 2:1 (1:0). Góllövők: Fekete (40., 92.), ill. Hurtony (70.). Sárga lapok: Kovács, Nagy, Soós T., Soós E., ill. Méry, Filkász. Játékvezető: Molnár, 150 néző. BAKA: Zsoldos–Soós E. (Szakál), Nagy, Herberger (Molnár), Biegelbauer (Soós A.), Németh, Fekete, Oravec, Soós T., Hladký, Kovács. Edző: Majoros György. JANĺKY: Holík–Kocák, Méry, Olgyai, Hurtony, Filkász, Štefanovič, Nyársik (Farkas), Páleš J. (Páleš R.), Prešinský, Zsigó. Edző: Zsigó Zoltán.

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

MAJOROS GYÖRGY (FK Baka): „Nagyon örülök a győzelemnek, hiszen csak a héten vettem át a csapat irányítását. Pozitívan álltam a mérkőzéshez, végig bíztam a sikerünkben. A héten történtek miatt rögtönözni kellett az összeállításban is, ennek ellenére sikeresen vettük az akadályt. A fejemben már kialakult egy 6-7 játékosból álló gerinc, ami köré lehetne építeni a csapatot. További 3-4 embertől formajavulást várok. Bízom a további jó szereplésben.”

ZSIGÓ ZOLTÁN (ŠM Janíky): „Balszerencsés előzményekkel készültünk a találkozóra, hiszen négy alapember is hiányzott a csapatból. Egy kiegyensúlyozott mérkőzésen diadalmaskodott az esélyesebb. Úgy gondolom, semmi okunk sincs a szégyenkezésre. A végén már próbáltuk tartani az eredményt, de ma sem állt mellénk a szerencse. Gratulálok az ellenfélnek, és itt szeretném megköszönni a fiúk példás hozzáállását. A következő fordulóban már kötelező a győzelem.” (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?