Az utcán lőttek meg egy embert Nagymegyeren

rendőrség
Nagymegyer |

Kaszálás közben meglőtték a közterület-fenntartó vállalat egyik munkatársát Izsap városrészben. A rendőrség testi sértés ügyében eljárást indított.

„Délelőtt 8.30-kor riasztottak bennünket azért, mert meglőtték a férfit, aki traktorral kaszálta a füvet. A munkatársaink a helyszínre érkezve látták, hogy a trikóján lyuk, a hátán vérnyomok voltak. Megállapították, hogy hátba lőtték, hívták a mentőket és az állami rendőrséget” – tájékoztatta lapunkat a csütörtökön történt incidensről Varga Róbert, a nagymegyeri városi rendőrség tagja.

Varga hozzátette, hogy a városrész szélső utcája nyugodt környék, korábban nem volt példa hasonló esetre. A JOJ Tv információi szerint a golyó 9 milliméterre állt meg a főütőértől. A balesetet szenvedett férfit a dunaszerdahelyi kórházban stabilizáltak, majd Pozsonyba szállították. A tévé úgy tudja, hogy a baleset helyszínén, a kerítés mögül kíváncsian leselkedett egy férfi. A televíziónak azt nyilatkozta, hogy szerencsétlen baleset történt.

A rendőrök a kerítés mögötti ház átkutatása során légpuskát és más fegyvereket is találtak. A rendőrség azonban ezt nem erősítette meg.

„Szombaton házkutatást tartottak a rendőrök és folyamatban van az ügy feltárása. A különböző verziók vizsgálata miatt csak a szakértői vélemény megérkezése után adhatunk bővebb tájékoztatást” – közölte Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség testi sértésként vizsgálja a balesetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?