Az utcán is tart ügyintézést a posta

Nyitra |

<p>Évek óta téma a helyi főposta átköltöztetése vagy akadálymentesítése, de a tervek pénzhiány miatt mindig meghiúsultak.&nbsp;</p>

Egyelőre arra futotta, hogy a főbejáratnál táblát helyeztek el, amelyen értesítik a mozgáskorlátozottakat, hogy a posta alkalmazottja kérésre kijön hozzájuk az utcára. Az ügyfélnek a táblán feltüntetett telefonszámot kell hívnia, vagy ha nincs nála telefon, szólhat valakinek, aki tájékoztatja a postai alkalmazottat. Az kimegy az utcára, átveszi a küldeményt vagy az utalványt, elintézi, amit kell, majd kiviszi az ügyfélnek a levelet, a csomagot, a pénzt az utcára. „Azért kellett ehhez a megoldáshoz folyamodnunk, mert a posta épületét csak lépcsőn lehet megközelíteni” – tájékoztatott Andrea Pivarčiová, a Szlovák Posta kommunikációs osztályának munkatársa. Tudomása szerint havonta egy-két ember él ezzel a lehetőséggel. Arra a kérdésünkre, télen, vagy esőben hogyan fogják megoldani az utcai ügyvitelt, nem tudott válaszolni, és egyelőre azt sem tudni, mi lesz a főposta elavult épületével. Két éve még arról volt szó, hogy a volt Orbis kultúrház helyén épülő többfunkciós épületbe költözik, de azt el sem kezdték építeni. Az 1930-ban átadott, műemléknek nyilvánított, funkcionalista épület felújítására a Szlovák Postának nincs pénze, ezért egyelőre csak annyit tett, hogy az emeleti ügyfélfogadást megszüntette és bevezette az utcai ügyintézést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?