Az ügyfél nyelvén – március 12-ig várják a fotókat

Komárom |

<p>Az Anyanyelvünkért Polgári Társulás „Az ügyfél nyelvén” című nyelvhasználati kampánya keretében pályázatot hirdet azon dél-szlovákiai vállalkozások számára, amelyek a magyar nyelv megfelelő használatával külön figyelmet szentelnek magyar ajkú ügyfeleiknek.</p>

A pályázaton való részvétel feltétele, hogy az adott vállalkozás az ügyfelek fogadására szolgáló épületein, azok helyiségeiben található feliratok többségét magyarul is feltüntesse.

A pályázók 2012. március 12-ig küldhetik be az Anyanyelvünkért Polgári Társulás elérhetőségeire a magyar nyelvű feliratok meglétét igazoló képeket.

A fenti feltételeket teljesítő pályázók között az Anyanyelvünkért Polgári Társulás összesen húsz darab ingyenes sajtóbeli megjelenési felületet sorsol ki.

Ezek keretében a nyertes vállalkozások megnevezését, logóját, székhelyét tartalmazó rövid szövegek jelennek meg mediális partnereink felületeinek valamelyikén, amelyben a nyertesek leírják, hogy számukra miért fontos az ügyfeleik anyanyelve (is).

Elérhetőségeink:
e-mail: [email protected]

Levélcím: Anyanyelvünkért Polgári Társulás
Záhradnícka 828/5.
945 01 Komárno

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?