Az SZMPSZ a szülők türelmét kéri, a támogatást hamarosan utalják

A sikeres pályázatokért a diákok fejenként 22 400 forintnak megfelelő támogatást kapnak euróban
Dél-Szlovákia |

A koronavírus, az adminisztratív akadályok és a hibásan kitöltött pályázati űrlapok miatt idén is valamivel később kapják meg a magyar iskolákban tanuló diákok a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által Szülőföldön magyarul program keretében meghirdetett nevelési, oktatási, tankönyv- és taneszköz, illetve hallgatói támogatást.

A támogatások utalásáról Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke tájékoztatta szerkesztőségünket. „Az adatlapok kiszállítása a 18 gyűjtőhelyre 2021. június 22-én és június 24-én megtörtént. Néhány intézmény még júniusban kiosztotta az adatlapokat, így akinek lehetősége volt, már a nyár folyamán eljuttatta a kitöltött és névjegyzékkel ellátott adatlapokat a Pedagógusházba, illetve július első két hetéig Dunaszerdahelyre a Cserkészházba. Ebben az évben az iskolák nagy része nem gyűjtötte a végzős diákoktól (AI-9. évf., KI-4.évfolyamosok) a kitöltött adatlapokat, ezért sokkal több pályázó küldte be hozzánk postán a pályázatát, mint ezelőtt. Emiatt hatványozottan megnőtt a postán beérkező pályázatok száma. A szülők/pályázók sajnos továbbra sem veszik figyelembe, hogy egy borítékba csak egy pályázó adatlapját fogadjuk el, annak ellenére, hogy ezt a felhívásban évek óta feltüntetjük.  Amennyiben több pályázat érkezik egyben (esetenként akár 10 drb is), a borítékokat fénymásolni kell, hogy minden pályázathoz csatolni tudjuk bizonyítékként, hogy a pályázat határidőn belül lett feladva. Az adatrögzítéshez sok időt vesz igénybe” – közölte lapunkkal az SZMPSZ elnöke.


5000 hiánypótlás

Az éles  program és az adatrögzítők profiljai szeptember 17-én lettek elérhetőek. A feldolgozás érdekében  ebben az évben Komáromban 22, Galántán pedig 7 adatrögzítő kapcsolódott be az adatlapok feldolgozásába. Az SZMPSZ 2021. november 29-ig összesen 35 716 darab feldolgozott adatlapot továbbított Magyarországra, és még nagyjából 5000 darab hiánypótlásra szorul. Az összesen beadott pályázatok száma nagyjából 42 000 darabot tesz ki. A feldolgozást, rögzítés haladását nagyban hátráltatja a rengeteg hiányosan beküldött pályázat. A legtöbb ebben ez évben is az IBAN szám leigazolása miatt van (vagy egyáltalán nem csatoltak igazolást, vagy csak a számlaszám van az igazoláson, nem az IBAN formátum). Sajnos előfordulnak még  egyéb hiányosságok is, említeném az egyszer aláírt pályázatokat, a szülők által hiányosan kitöltött és csatolt igazolásokat. Az előző évekhez hasonlítva rengeteg  a  hanyagul  leadott adatlap adatlap, ami nagyban megnehezíti az adatrögzítést. Sok esetben a szülők többszöri igyelmeztetés, kérés után sem adják le az iskolában a kért és kötelezően satolandó mellékleteket. Amint megérkezik a magyar féltől a támogatás, megkezdődik az utalás. Azt, hogy erre mikor kerül sor, egyelőre nem tudni, ezért arra kérjük a kedves szülőket, hogy legyenek türelemmel” – zárta Fekete Irén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?