Az összes elhalasztott műtétet pótolta a komáromi kórház

komárom kórház
Komárom |

A tervezett operációkat folyamatosan végzik, s már szabad időpontjaik is vannak.

A halasztásokat a járvány első és második hullámja idején egyrészt az óvintézkedések, másrészt azonban a Covid okozta személyzeti átcsoportosítások, illetve az alkalmazottak körében terjedő koronavírusos fertőzések okozták. Elsőbbséget csak a sürgősségi esetek élveztek, míg a tervezett műtéteket az adott páciens állapotának és a személyzeti erőforrások függvényében végezték el. A második hullám lecsengése után a Dôvera egészségügyi biztosító társaság által nyújtott anyagi támogatást fehasználva változtatni tudtak a szervezeti működésen, amelynek köszönhetően néhány hónap alatt behozták az operációk terén felhalmozódott lemaradást.

Januártól szeptemberig 2422 műtétet hajtottunk végre. Ez 575 emésztőrendszeri, 641 mozgásszervi, 477 szülészeti beavatkozást jelent főleg“

– közölte Miroslav Jaška kórházigazgató, aki hozzátette, egyes időszakokban az összes kapacitásukat lekötötte a műtétek végzése. Kezdetben lassú volt a folyamat, ám a nyár végére sikerült nekik elvégezni az összes hosszú ideje csúszó operációt.

Jelenleg az összes műtétre érkező betegnek 72 óránál nem régebbi, negatív végeredményt mutató PCR-teszttel kell rendelkeznie – tekintet nélkül arra, hogy oltott-e vagy sem, illetve nem számít az sem, ha már átesett a Covidon.

A jelenleg felutásban levő harmadik hullám eddig semmilyen módon nem befolyásolta az operációk végzését. „Köszönhetően annak, hogy kórházunkban az alkalmazottak több mint 75 %-a be van oltva, nem valószínűsítjük, hogy az újabb járványhullám nagyobb hatással lesz az intézmény működésére. A tervek szerint végezzük az összes típusú műtétet“ – tette hozzá Miroslav Jaška.

A kórházban továbbra is látogatási tilalom van révényben. (AGEL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?