Régió

Az ĽSNS is beavatkozna a Köztársaság téri vitába

Érsekújvár | Évek óta húzódó szomszédi perpatvar keseríti meg a Köztársaság tér 1-es számú lakóházában élők mindennapjait. Szót kértek a panaszosok a legutóbbi önkormányzati ülésen, és beszámoltak a képviselőknek a napi szinten zajló veszekedésekről, a lakóházban uralkodó állapotokról, valamint a bejáratban lévő koszról, zajról és bűzről.
Száz Ildikó

2019. június 12. 11:00

A lakosok szóvivője Andrea Hudecová, a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) érsekújvári járási elnöke volt, aki a korábbi önkormányzati választásokon versenybe szállt a polgármesteri posztért. Klein Ottokár Érsekújvár polgármestere felrótta neki, hogy nem is lakik a szóban forgó házban, és hogy nincs joga lakossági fórumot szervezni a városházán.

Négy éves küzdelem

A Köztársaság téren lévő tizenkét emeletes, fehér burkolatú lakóház a vasútállomás szomszédságában áll, az érsekújváriak szerint ez a legproblémásabb városrész, ahol eladhatatlanná váltak az ingatlanok. A városi és az állami rendőrség emberei naponta kijárnak ebbe a körzetbe.

A városi rendőrség dolgozói erről a környékről kapják a legtöbb hívást, és az ingatlanosok már-már jelképes áron kínálják a környékbeli otthonokat. Míg a város más lakótelepein egy eredeti állapotban lévő kétszobás lakás ára 60 ezer euró körül mozog, addig az állomásnál lévőkért ennek az összegnek a felét kérik. „2015 óta húzódó problémáról van szó. A lakosok nemegyszer panaszkodtak a város vezetésének, hogy a szomszédaik még a legalapvetőbb emberi jogaikat sem tartják tiszteletben. Az egyik városi szociális lakásban élő család 2016-ban felszólítást kapott az önkormányzattól, hogy költözzön ki a házból. Miután bírósági útra terelték az ügyet, 2018-ban elsőfokú döntés született arról, hogy a lakbérhátralékosoknak hatvan napon belül ki kell költözniük. A lakó azonban fellebbezett. A városnak 4-5 lakása van a házban, az egyik bérlő tartozása 5700 euróra rúg. Nem gondolja a város vezetése, hogy valamit mégiscsak sürgősen tenni kéne az itt élők érdekében?“ – hangsúlyozta Hudecová.

Néhányszor már petícióban is tiltakoztak a Köztársaság téren lakók a rendetlen szomszédok miatt, akik odahaza halmozzák fel a kukákból gyűjtött ruhát és az ételmaradékot. Több lakógyűlést is szerveztek, amelyen részt vett a város vezetése és a városi rendőrség vezetése. Az önkormányzati ülésen elhangzott, hogy rovarirtásra, fertőtlenítésre évente több ezer eurót költenek a ház lakói. Kiss Mária, aki idestova harminc éve él férjével az említett lakóházban, elpanaszolta a képviselőknek, hogy tűrniük kell a szidalmakat, illetve azt, hogy a szomszédaik az ablakaik alá szemetelnek. A felszólalók felrótták a városi rendőrségnek, hogy késve érkeznek ki a helyszínre. Jozef Tököly a városi rendőrség parancsnoka hangsúlyozta, hogy mindig készséggel reagálnak a panaszokra és jóval sűrűbben járőröznek a vasútállomás környékén, mint másutt. A legutóbbi fertőtlenítés és féregirtás során is a városi rendőrök segítségével jutottak be a deratizőrök az egyik lakásba. Hudecová nehezményezte, hogy Lukáš Štefánik alpolgármester, aki egyben a lakásokat kezelő Bytkomfort igazgatója is, állítólag azt mondta a panaszosoknak, hogy ha nem tetszik nekik a házban, akkor költözzenek el onnan.

A lakások kezelője megoldást keres

„Félrevezető információról van szó. Sosem mondtam olyat senkinek, hogy ha nem tetszik neki ott ahol él, akkor költözzön el. A Bytkomfort Kft. kezelésében kétszáz lakóház van Érsekújvárban, valamint a környező községekben, a lakbérhátralékosok kilakoltatását csak törvényes, jogi keretek között tudjuk oldani. Sajnos az országban olyan törvények vannak, hogy ha valaki bérbe adja a magántulajdonban lévő lakását, akkor tehetetlenek vagyunk. Az Érsekújvári Járásbíróság igazat adott nekünk, hogy ki kell költöztetni a lakbérhátralékosokat, de meg kell várnunk a bíróság másodfokú döntését is“ – mondta Lukáš Štefánik. Štefánik hangsúlyozta, hogy be kell tartaniuk a Községi vagyongazdálkodásról szóló törvény 182/1993-es paragrafusát a lakások és nem lakáscélú helyiségek tulajdonjogáról. Őszintén sajnálom azokat az embereket, akiknek nap mint nap el kell viselniük a rendbontókat. A lakógyűléseken a városi lakások kezelőjének nincs többségi szavazata, mivel a házban lévő lakások többsége magántulajdonban van, és azokat bárkinek bérbe adhatja a tulajdonos. Már három és fél éve foglalkozom ezzel a problémával” – hangsúlyozta Štefánik, majd felajánlotta Andrea Hudecovának, illetve a lakóknak, hogy bármikor hajlandó őket meghallgatni. Klein Ottokár elmondta, a város korábbi vezetése írta alá az önkormányzati tulajdonú szociális lakással kapcsolatos bérleti szerződést azzal a családdal, amelyet most nem tudnak kilakoltatni, holott nem fizetik a lakbért.

„Miután átvettem elődömtől a hivatalt, már nem hosszabbítottam meg az említett család bérleti szerződését. Több havi lakbérrel tartoztak, így bírósági útra tereltük az ügyet. Kiss Mária és a férje többször meglátogattak a hivatalban, mindig korrekt módon álltam a problémához. Tavaly augusztusban személyesen hívtam össze a lakástulajdonosokat és a bérlőket. Valóban embertelenül nagy összegeket költenek a ház fertőtlenítésére és a deratizálásra. Azt azonban nem engedhettem meg, hogy Andrea Hudecová hívjon össze lakossági fórumot a városházára, eddig is kerültem a Kotleba féle párttal való találkozást. A városházán csak én szervezhetek, illetve hívhatok össze gyűlést“ – hangsúlyozta Klein Ottokár.

Galéria
gallery-image-1
gallery-image-2
gallery-image-3
gallery-image-4
+1

Két látogatás a lakóházban

Első alkalommal az önkormányzati ülés napján, Kiss Mária kíséretében jártunk a problémás lakóházban. „Néhány cigány család évek óta pokollá teszi az életünket. Üldöznek, követnek, ha megtudják, hogy ismét panaszkodni voltam a városházán, vagy eltorlaszolják az ajtót, hogy ne tudjak bejutni a házba. Éjjel epilepsziás rohamot kaptam az idegességtől. Több párt képviselőjét is megszólítottam már, hogy legyenek a segítségünkre. Rokkantnyugdíjasként kiszolgáltatottnak érzem magam a saját otthonomban. Van úgy, hogy nem tudok felmenni a lépcsőn sem, mert több mint harminc cigány rendetlenkedik, hangoskodik a folyosón. Ha kihívom a rendőröket, azt mondják a rendbontók, hogy ők csak vendégségben vannak. Egyik lábbal a bolondokházában vagyok, a másikkal már a sírban. Hamarosan kitör a házban a sárgaság, vagy a rüh. Engem nem érdekel, ki milyen pártban van, ha megoldást talál a problémára” – mondta Kiss Mária. A liftnél bemázolt falak, a lépcsőn vécépapír. Lepecsételték az egyik lakás ajtaját, ahonnan már kilakoltattak egy lakbérhátralékos családot. Kiss Mária elmondta, nyáron még rosszabb lesz a helyzet, ilyenkor vagy harminc gyerek jelenik meg a házban, akik szünidőzni jönnek a gyerekotthonokból. Azoknak, akik panaszkodni mernek a ricsajra, megrongálják az autóikat.

Másodszor pénteken este látogattunk el a lakóházhoz. Néhányan békésen hűsöltek a bejárati lépcsőkön. Ezúttal nem újságíróként mutatkoztunk be. Bérelhető, vagy eladó lakást keresünk a környéken. A beszélgetés során nem hangoskodnak, egyikük sem fogyaszt szeszes italt, körülöttük tisztaság volt. Az egyik lakást bérlő roma fiatalember elmondta, havi 280 eurót fizet a lakástulajdonosnak, és nemrég saját költségen újította fel a konyhát. A lakás tulajdonosa megdicsérte, és levonta az átépítéssel kapcsolatos kiadásait a lakbéréből. Egy roma asszony is bekapcsolódott a beszélgetésbe, mondván, akadnak olyanok is a házban, akik pusztán a származásuk miatt nem viselik jól a jelenlétüket. Igen, elismerik, szűk nekik a lakás, ezért idejük nagy részét a lakóház előtti téren töltik, de ezt nem mások bosszantására teszik. Búcsúzáskor az egyik szomszédos, ugyancsak tizenkét emeletes lakóház felé mutatnak, mondván, hogy az sokkal problémásabb hely, mint az övéké.

A város és a lakásokat kezelő cég vezetése megoldást keres az évek óta húzódó konfliktusra. Miután ismét fertőtlenítik a lakóház lépcsőházát és pincéjét, és a városi rendőrök gyakrabban fegyelmezik a rendbontókat, egy időre elcsitulnak a kedélyek. Később kezdődik minden elölről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Az EB büntetné Szlovákiát egy régi kartell miatt

Algériára új aranykor köszönthet

Čaputová: Nem megfelelő a fegyelmi bíróságok állapota

Frissítve

Elkezdődött Kočner és Rusko bírósági pere

Hyballa + Jedlička + Kalmár = 3 pont

Drága gyógyszerekért fizetünk fölöslegesen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?