Az idei év kedvezett a kukoricának

Tardoskedd. Második alkalommal rendeztek szeptember 9-én kukoricanapot a helyi mezőgazdasági szövetkezetben, melyre több mint száz hazai és külföldi érdeklődő látogatott el.
Bíróczi Miklós, a helyi szövetkezet alelnöke lapunknak elmondta, idén 640 hektáron termesztettek kukoricát, ebből 166 hektáron silókukoricát.

Tardoskedd. Második alkalommal rendeztek szeptember 9-én kukoricanapot a helyi mezőgazdasági szövetkezetben, melyre több mint száz hazai és külföldi érdeklődő látogatott el.

Bíróczi Miklós, a helyi szövetkezet alelnöke lapunknak elmondta, idén 640 hektáron termesztettek kukoricát, ebből 166 hektáron silókukoricát. Jövőre az idei repce helyén is bevetik majd a termőföldet. A kukoricanapon 62 fajta hibrid kukoricát mutattak be, köztük az újdonságnak számító Kanadát, Alphát, Termót, Diórt, Petuniót, továbbá a Celestet, Ciskot, Haveriket vagy a Heldert és a Panamát. Juraj Miček, a Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara érsekújvári elnöke elmondta, járási viszonylatban a vetésterület 22,11 százalékán folyik kukoricatermesztés, vagyis a második legnagyobb terület a terményfélék szerinti bontásban.

Az idei év a mezőgazdászok szerint kedvezett a kukoricának, mivel a talajviszonyok valamennyi hibrid számára megfelelőnek bizonyultak. A rendezvényen mezőgazdasági szövetkezetek dolgozói, magángazdák és a szakma fortélyaival ismerkedő diákok vettek részt. A bemutatott nemesített kukoricafajták mellett a jelenlévők megismerkedhettek a mezőgazdasági gépek legújabb modelljeivel is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?