Az IC-k mennek, a RegioJet marad

A korábban napvilágot látott hírekkel ellentétben nem a RegioJet szerelvényei, hanem a Szlovák Vasúttársaság IC vonatai tűnnek el a Kassa és Pozsony közötti vonalról.KassaJán Počiatek közlekedési miniszter a csütörtök délután számolt be a parlamentben a Kassa és Pozsony közt közlekedő IC-járatok ter

A korábban napvilágot látott hírekkel ellentétben nem a RegioJet szerelvényei, hanem a Szlovák Vasúttársaság IC vonatai tűnnek el a Kassa és Pozsony közötti vonalról.

Kassa

Ján Počiatek közlekedési miniszter a csütörtök délután számolt be a parlamentben a Kassa és Pozsony közt közlekedő IC-járatok tervezett megszüntetéséről. A Szlovák Vasúttársaság tegnap megerősítette a hírt, közölte, hogy január 18-tól megszünteti InterCity járatait a főváros és Kassa között.

„Az utóbbi három évben folyamatosan javult a helyzet, a veszteség évről évre csökkent, de a konkurencia megjelenése miatt csökkenni kezdett az utasok száma, ezzel együtt a bevétel is, ezt a veszteséget pedig már nem tudja kompenzálni a cég” – közölte a sajtóval Pavol Gábor, a vasúttársaság vezérigazgatója.

Néhány héttel ezelőtt a konkurens RegioJet vállalat jelentette be, hogy járatai megszüntetését tervezi az ország egyik legfrekventáltabb vonalán. A drasztikus lépést a csehországi cég azért tervezte, mert a jelenlegi helyzetben képtelen versenyezni az állam által támogatott, de egyértelműen veszteséges járatokkal. „A IC-járatok rentabilitásának kiértékelése után egyértelmű, hogy ha a vasúttársaság járataival kilépünk a piacról, nagyobb teret engedhetünk át a RegioJet szolgáltatásainak” – közölte a közlekedési miniszter. Radim Jančura, a RegioJet tulajdonosa szerint az állam eddig mindent megtett, hogy kiszorítsa őket a hazai piacról. „A vasúttársaság járatai már akkor is veszteségesek voltak, mielőtt cégünk belépett a piacra. Megszüntetésükkel biztosan nagyobb lesz a terhelés, de már most készen állunk járataink számának növelésére” – reagált a miniszter szavaira Aleš Ondrůj, a RegioJet szóvivője.

Az utóbbi 12 hónapban közel 17 millióan vették igénybe az ingyenes utazás lehetőségét az IC- járatokon. A legtöbben a Zsolnai és az Eperjesi járásban éltek a lehetőséggel, de szinte ugyanannyian utaztak Kassáról Pozsony felé is a RegioJettel is, ezeken a vonatokon pedig nem lehet ingyen utazni. A megkérdezett utasok nagy része a modern szerelvények, a kényelem, illetve az IC-knél megbízhatóbb és pontosabb járatok miatt preferálták a RegioJetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?