Az elszármazottak is apácaszakállasiak

Apácaszakállas. A helyi református egyházközség szombatra hazahívta a gyülekezetből elszármazott apácaszakállasiakat. A „hazahívó harangszót” közel ötven hajdani apácaszakállasi református hallotta meg. A délutáni ünnepi istentiszteleten Somogyi Alfréd, a gyülekezet lelkipásztora egy ószövetségi ige alapján tartotta meg prédikációját: „Megparancsolom neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué könyve 1,9). A hazaérkezetteket, akik között az egyik legidősebb 1944-ben hagyta el szülőfaluját, a református gyülekezet éneklőcsoportja is köszöntötte. A vendégek nemcsak a környékbeli falvakból és városokból érkeztek Apácaszakállasra, hanem voltak, akik Rozsnyóról, Korponáról, Pozsonyból, sőt, Budapestről látogattak haza a szülőfalu templomába. Az ünnepi istentiszteletet követően a gyülekezet megkoszorúzta a világháborús áldozatok apácsaszakállasi emlékoszlopát. A délután folyamán a régi ismerősök, gyerekkori barátok közti beszélgetésekbe a „hogy vagytok, hogy éltek, mi van veletek” kérdései és a régi emlékek felelevenítése keveredett. Az elszármazottak elmondása szerint a szülőföld emlékei mostani lakóhelyükön is meghatározóak. A „szakállasiak” még idegenben is keresik egymást, összetartanak.

A szombati ünnepségen nemcsak régi ismerősök találkozhattak, hanem rokonok is újra egymásra találhattak. Arra is volt példa, hogy 47 év után most talákoztak újra az unokatestvérek, örömmel és könnyekkel fürkészték a gyermekarcok ismerős vonásait – immár nagyszülőkként.

A hazalátogatók örömét, meghatottságát és a gyülekezeti találkozó szépségét legjobban egy Rozsnyón élő apácaszakállasi asszony fogalmazta meg. „Jó volt megkapni a meghívót és eljönni. Már nem is gondoltam, hogy a szülőfalumban még vannak olyanok, akik emlékeznek rám, és hogy még valaki címes füzetében felvagyok jegyezve.” (sa)