Udvard. Mintegy százhúsz állástalan számára indított vállalkozói továbbképzést Phare-támogatással az Udvardi Összevont Szakiskola igazgatója, Kóta Róbert, valamint a Vunar Részvénytársaság által létrehozott Kreativitási és Innovációs Központ dolgozója, Peter Baláž.
Az első csoport már végzett
„Vállalkozást, könyvelést, adásvételt tanulnak a jelöltek iskolánk gyakorló cégében. Az első csoport – amely a tanulmányai befejeztét követő fél éven belül elhelyezkedni nem tudó pályakezdőkből állt – tegnap vehette át a vállalkozásra feljogosító minőségi bizonylatot” – tájékoztatott Kóta Róbert. Jelenleg egy újabb csoport, húsz fiatal pályakezdő képzése zajlik az iskolában; szeptemberig összesen hat csoport részesül majd képzésben. Baláž lapunknak elmondta, a továbbiakban elsősorban a párkányi régió munkanélkülijeit szeretnék megszólítani a munkahivatal dolgozóin keresztül.
Egy részvevő képzése kétszáz óra. A napi ötórás foglalkozás során negyven munkanapot dolgoznak le az iskola gyakorló cégében, hogy a jövőbeni vállalkozáshoz szükséges alapvető tudnivalókat elsajátítsák. Képzésük egy, a saját cég alapításához szükséges tervezet kidolgozásával, annak bemutatásával zárul.
A most minőségi bizonylatot átvevők között volt az érsekújvári Ľudmila Mesiarkinová, aki BEST SPORT néven saját, sportruházatot forgalmazó céget szeretne nyitni szülővárosában. „Nemcsak a vállalkozáshoz szükséges tudnivalókat sajátítottam el Udvaron, hanem a világ dolgai iránt is nyitott lettem, kapcsolatokat teremtettem. Úgy érzem, minden fontos kapu megnyílhat előttem, ha igazán akarom” – árulta el. A továbbképzés szervezői elárulták, figyelemmel kísérik majd a tanfolyamon részt vevő állástalanok jövőbeni próbálkozásait. Már most komoly eredménynek tartják, hogy az első csoport húsz tagja közül négynek sikerült elhelyezkednie.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.