Az életkor az utódlás első számú ellensége

Az emberiség jövője szempontjából rendkívül fontos ez a téma, hiszen minek a biztonság, ha – kissé eltúlozva – a kihalás veszélye fenyeget egy-egy nemzetet?

Ugye ismerős a mondás: egy nő mindent megtesz azért, hogy ne legyen, de ugyancsak mindent azért, hogy legyen gyermeke. – Sajnos egyre több fiatal házaspár kénytelen tudomásul venni, elbánt velük a természet, nemzőképtelenek. Hiába szeretnénk megtalálni a rendellenesség forrását és orvosolni, az összefüggések gyakran rejtve maradnak. A saját gyermekre vágyódó párok számára egyedüli megoldás a művi megtermékenyítés. Csehországban a babák közel 3 százaléka az asszisztált reprodukciós központokban, lombikban fogan meg. A megtermékenyített petesejtet, miután meggyőződünk arról, hogy hibátlan, beültetjük az anya méhébe, s amikor a gyermek világra jön, semmiben sem tér el a hagyományos módon foganttól. Most nem kizárólag a testi vonatkozásokra gondolok, hanem a lelkiekre is – számolt be dr. Renata Hüttelová egy nemzetközi felmérés eredményeiről, amely 300 ötéves művi megtermékenyítéssel, valamint 266 hagyományosan fogant gyermek fejlődését vetette össze. Bebizonyosodott mindaz, amit a szakértők évek óta állítanak: az áldott állapot is hasonlóan zajlott, a kismamák egyformán féltették a magzatot, tartottak a szüléstől, és a gyerekek fejődése – magassága, súlya, értelmi szintje – között nem volt eltérés. Egy dologban lehetett volna – hangsúlyozta az orvosnő –, a veleszületett rendellenességek előfordulásának arányában. Hiszen a spontán létrejövő terhességnél számolni lehet a magzat károsodásával, ám a művinél kizárólag egészséges petével dolgozunk. Igaz, sok-sok szakorvos, genetikus, molekuláris genetikus, endokrinológus, immunológus, nőgyógyász, pszichológus, a reprodukciós medicina gépezetének együttműködése és persze szakértelem kell a szülők vágyának teljesítéséhez. Az eredmények egyre jobbak, biztatóbbak – magyarázta André van Steirteghem a brüsszeli kutatócsoport vezetője.

Habár a művi megtermékenyítés nem újdonság, hiszen az első lombikbébi, az angol Louisa Brown már 24 esztendős, ebben a században is számos etikai kérdés vetődik fel: mi legyen a nem felhasznált, nem beültetett mélyhűtött peték, spermák, sőt embriók sorsa. – Közismert a Vatikán ellenállása, 1987-ben a művi megtermékenyítést törvényellenesnek nyilvánította, mert a fogantatás csak akkor „Istennek tetsző”, ha testi szerelemből jön létre. Hiába próbáltam érvelni a pápának – vallotta be a sokat tapasztalt dr. Howard W. Jones Jr. professzor, az első amerikai lombik bébi „atyja” –, csatát vesztettem. A Szentatya, tehát a katolikus egyház nem változtatja meg a nézetét. Emiatt a hívő házaspárok gyakran elbizonytalanodnak, ám ha nagy a gyermek utáni vágyuk „vétkeznek”.

A konferencia résztvevői beszámoltak arról, hogy egyes országok kormányzatai másképp viszonyulnak a reprodukciós egészség kéréséhez. – A meddőség nem filozófiai, hanem egészségügyi kategória, betegség. Éppen ezért minden kormányzatnak kell találni pénzt a párok gyógyítására. Az utódlás nem lehet csak a gazdagok kiváltsága – mutatott rá a művi megtermékenyítés hátterében meghúzódó problémára Dona Bertarelli Späth, a kongresszus elnöke.

– Amikor 25 évvel ezelőtt az első betegeknek arról beszéltem, a hőn áhított terhességig hosszú, de nem reménytelen utat kell megtennünk, egy sem akadt, aki nem bízott volna a sikerben. Arra is felkészültek, ha mégsem lesz eredményes a művi megtermékenyítés, gyermektelenek maradnak, illetve vállalják az örökbefogadást. Egyet tudatosítottunk valamennyien: sietnünk kell, mert a reprodukció legnagyobb ellensége az életkor – magyarázta dr. Howard Jones professzor, miközben a vásznon a művi megtermékenyítés csodájának képei peregtek. Az első lombikban történő megtermékenyítés, 1978 óta, már nagyot ugrottunk előre, az ICSI-módszer (a „lusta” spermát a petébe fecskendezik, s amikor osztódni kezdenek a sejtek, beültetik az előtte már felkészített nő méhébe) megnövelte az eljárás eredményességét. Remélem, a „gyerekcsinálás” képei tűzbe hozták a hallgatóságot – nevette el magát a professzor, majd bemutatta az első amerikai nőt, aki mesterséges megtermékenyítés útján szülte meg gyermekét. – Kilenc év alatt három méhen kívüli terhesség után az ember mindenre hajlandó. Én 29 éves voltam, a férjem 30, és a biológiai órám nagyon ketyegett – emlékezett derűsen Judith Dalton Carr tanítónő, majd az 1981-ben történteket mesélte. – Szerencsénk volt, mert Jones professzor szerint épp ideális pár voltunk, elég fiatalok, értelmesek és egészségesek is. Boston mellett éltünk, de a beavatkozás miatt Virginia Államba költöztünk. A felkészítés egyetlen szépséghibája az volt, hogy a hormonok befolyásolták kedélyállapotomat, hol sírtam, hol nevettem. Csak a rokonaink és a barátaink tudták, mire vállalkoztunk, támogatásuk sokat jelentett. A lányom császárvágással jött a világra 1981. december 28-án. Három nappal később beleegyezésünkkel az orvosok beszámoltak az első amerikai lombikbébi megszületéséről. Fontosnak tartottam, hogy beszéljek erről, mert tudtam, nem egyszerű dolog teherbe esni. És 21 év alatt csak romlott a helyzet. Judith asszony elmesélte, amikor a gyerekkel visszatértek Boston melletti otthonukba, csak annyiban változott meg az életük, hogy három évig nem dolgozott – Élvezni akartam a gyerekemet, de aztán gyermekközösségbe adtam, én pedig visszatértem az iskolába tanítani. Mivel ismertek voltunk, a lányomnak elmondtam, ahhoz, hogy megszülethessen egy doktor bácsi segítségére volt szükségünk. Hétéves volt, amikor meghívtak a virginiai központba, ahol Jones professzor a laboratóriumában az ölébe ültette, és elmagyarázta neki születése történetét. Elizabeth Jordan épp úgy nőtt fel, mint a kortársai, részt vett minden csínytevésben, elkapta az összes gyermekbetegséget. Semmi rendkívülit nem lát abban, hogyan fogant meg, normális életet él. Egyetemista, újságírónak készül. Mivel Amerikában ez a téma már régen nem tabu, pontosan tudja kihez, hová kellene fordulnia, ha olyan gondjai lennének, mint nekem voltak.

Szlovákiában minden ötödik házaspár csak orvosi segítséggel válhat szülővé. Ha a szakorvosi vizsgálatok alapján utódhoz csak művi megtermékenyítéssel juthat, a korlátozás miatt csak kb. 2004-ben kerül sorra. Ám ha életkora addig meghaladja a 38 évet, pechje van. Mert az Általános Egészségbiztosító (VšZP) évente általában 200, a Közös Biztosító 80, a Dôvera 60, az Istota havi 9, az Apollo havi 5 beteg kezelését fizeti. Ha a párok bekerülnek is a térített lombikbébiprogramba, a gyógyszerezés költségei – 3–8 ezer korona – őket terhelik. S ha a megtermékenyített és a méhbe ültetett petesejt mégsem kezd fejlődni, és a beültetést meg kell ismételni, ismét pénzt kell a adniuk az orvosságokért. A harmadik kísérlet anyagi fedezését már kérvényezni kell. A pénzhiány ellenére érthetetlen ez a szemlélet, hiszen a meddőség 6–12 éves (általában sikertelen) gyógyítása sokkal többe kerül, mintha a nőket azonnal besorolnák a lombikbébiprogramba. Úgy, mint a fejlett országokban, valamint Csehországban, Magyarországon. A túlzottan sok kiadástól sem kell a tárcának tartania, ugyanis az orvosok véleménye szerint a nehézségekkel szembesülő párok csupán 10 százaléka alkalmas a művi megtermékenyítésre. S mert a meddőség betegség, nem várható el, hogy tízezreket áldozzanak gyógyulásukra, s fizessenek azért, hogy teljes legyen a családjuk. Az EU-tagországokban az újszülöttek 5 százaléka, Csehországban közel 3 százaléka születik művi megtermékenyítéssel, ám Szlovákiában csupán 0,3 százaléka. Közben egyre kevesebb a gyermek.