Az edzőfaló Zemplín

Nagymihály. A holnap délután Svidníkben zajló összecsapáson új vezetőedző, Jozef Štafura küldi csa tába a nagymihályi Zemplín mezét viselő játékosokat. František Karkó, Ján Kozák, Jozef Škrlík után Štefan Voroňák is dolgavégezetlenül távozott a csapattól.

Azt már a vasárnap Ďurkovban lejátszott vesztes találkozó (Ďurkov–Michalovce 4:0) után sejteni lehetett, valam „bűzlik” a klubnál. A vendégek megszégyenítő vereséget szenvedtek, rendkívül enerváltan futballoztak. Tudósítónk tájékoztatása szerint a harmadik helyen tanyázó nagymihályiak a kilencven perc alatt mindössze egyszer vették célba a végeken kullogó hazaiak kapuját. – A ďurkoviak négy találatából háromnál a mieink mondhatni gólpasszal kedveskedtek a hazaiaknak. A játékosok hozzáállásával nagyon elégedetlen voltam, nem teljesítették az elvárásokat, nem tartották be a megbeszélt taktikai utasításokat – kesergett a párharc után Štefan Voroňák, aki már akkor sejtette, az utóbbi hetekben tapasztalt formahanyatlásnak következményei is lesznek. Kedden Jaroslav Bovan, a Zemplín klubelnöke megbeszélést folytatott a trénerrel, melynek végén elváltak útjaik. – Közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Nem teljesítettem a kitűzött célt, ezért távozom. Habár tudtam, hogy a téli holtidényben meggyengült játékoskerettel aligha leszünk képesek lépést tartani az éllovas varannóiakkal (Vranov), mégis a második hely megszerzését reálisnak tartottam. Rájöttem, hiú ábránd volt az egész – tudtuk meg a távozás okát Štefan Voroňáktól, aki kedden összecsomagolt, s visszatért lakhelyére, Tőketerebesre. A keddi gyakorlást már az egykori kiváló kassai labdarúgó, Jozef Štafura vezette, aki az utóbbi két évben a nagymihályi területi bajnokság I. osztályában játszó Chemko Strážske csapatánál tevékenykedett. Mint az köztudott, Štafura három évvel ezelőtt már edzősködött a Zemplínnél, s a Lipanyban elszenvedett 5:0-s fiaskó után – elődjéhez hasonlóan – neki is utailaput kötöttek a talpára... – Az idő engem igazolt, sebtében döntöttek menesztésemről, még annak ellenére is, hogy az őszi idényzárón kudarcot szenvedtünk. Az akkori vezetők nem vették figyelembe, hogy az első helyen voltunk, az őszi idényben végig mi vezettük a táblázatot. Egyébként egy hónappal később barátom, Andrej Daňko is távozott a csapattól – emlékezett vissza az 1999 telén történt eseményekre az újdonsült vezetőedző, akit baráti szálak fűznek a nagymihályi tisztségviselőkhöz, Fridrich Bliščák sportigazgatóhoz és Jaroslav Bovan klubelnökhöz. Megbizatása – egyelőre – csupán a bajnokság végéig szól. – Nehéz helyzetben vagyok, hiszen munkahelyi elfoglaltságom (Štafura egy fogadóiroda dolgozója – a szerző megj.) miatt képtelenek vagyok minden idegszálammal az edzői poszt ellátására összpontosítani. Ugyancsak elgondolkoztató, ha egy klubnál egymásnak adják a kilincset a szakemberek. Szerintem kudarcok idején nem csak bennük kell keresni a hibát, hiszen a vereségeknek egyébb összetevői is vannak. Jelen esetben figyelembe kell venni a rendelkezésre álló játékosanyagot is. Tőlem sem várhatnak azonnal csodát. Mindenesetre megpróbálom felrázni fásultságukból a fiúkat, akiknek az önbecsülésére apellálok majd a Svidník elleni találkozóra való felkészülésen – ecsetelte legfontosabb teendőit a Zemplín új edzője. (kk, ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?