Dunaszerdahely. Júliustól változás állt be a segélyhívások tekintetében, hiszen a 112-es számot kell tárcsázni, ha riasztani akarjuk a mentőket, a rendőrséget vagy a tűzoltókat.
Az eddigi számokon is segítséget kérhetünk
A 112-es hívószám bevezetése tulajdonképpen bővítette az eddigi riasztási lehetőségeket. Valószínűleg azonban gyorsabban megérkezik a várt segítség, ha a régi számokat hívják, ugyanis a hívások zöme most az új számra érkezik. Ezek a vonalak túlterheltek, éppen amiatt, hogy sokan tévesen általában úgy tudják, bajban júliustól ez az egyetlen szám hívható az egész országban. Valójában a 112-es számon csak fogadják a bejelentést, majd a megyei székhelyről továbbadják az információt azon település rendőrőrsének vagy elsősegélyt nyújtó intézményének, ahonnan a polgár a segítséget kérte. Ez bizony percekbe is telhet, így előfordulhat, hogy a segítség később érkezik, mintha helyben riasztották volna a rendőröket vagy a tűzoltókat az eddig is működő számokon, amelyek automatikusan mindig az adott körzetben riasztották a mentőket, illetve a tűzoltókat. Szerencsére, a Dunaszerdahelyi járásban emiatt az átállás óta nem volt komolyabb bonyodalom, mondta a járási tűzoltóparancsnok. Nagy Béla hozzáfűzte, hogy 2007-től a szlovákiai riasztási rendszer is teljesen integrálttá válik, igazodva az Európai Unió tagországainak gyakorlatához. A 112-es már most ingyenesen hívható a mobiltelefonokról.
Nagy Béla tájékoztatott arról is, hogy a felügyelet nélkül hagyott unatkozó vakációzó gyerekek ezekben a napokban gyakran szórakoznak a tűzoltók indokoltatlan riasztásával. „Ez naponta tucatnyiszor megtörténik, pedig jó lenne, ha tudatosítanák, hogy olyankor foglalhatják a telefonvonalat, amikor talán életmentő kiszálláshoz hívnák a tűzoltókat. A dunaszerdahelyi gyorsmentőszolgálatnál sem okozott fennakadást az, hogy a 112-es számmal bővült a vészhelyzetben hívható telefonszámok köre. Legalábbis eddig nem” – teszi hozzá Renáta Kratochvílová, a szolgálat vezetője, aki szerint az eddigi tapasztalatok alapján még nem mondhat megalapozott véleményt. Osztja ugyanakkor azt a nézetet, hogy a sajtó egyoldalúan az új számot népszerűsíti, ami önmagában nem lenne gond, ha egyidejűleg tájékoztatna arról is, hogy az eddigi számok 2007-ig hívhatóak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.