Az állami számvevőszék szerint is ráfizet az állam a vajkai kompra

Pozsony/ Vajka |

Az Állami Számvevőszék több hiányosságot is feltárt, a Vízépítő Vállalat a Duna alatti alagút megnyitásában látja a megoldást.

Számos hiányosságot tárt fel az Állami Számvevőszék (NKÚ) a Duna felvízcsatornáján, Vajka és Keszölcés között járó komp üzemeltetésével kapcsolatban. A Vízépítő Vállat (VV) az előző vezetést hibáztatja a kialakult helyzet miatt és leszögezi, hogy igyekszik felmondani az előnytelen szerződést.

Az már korábban kiderült, hogy az állam számára mennyire előnytelen a vajkai komp üzemeltetése. Az NKÚ a parlamenti képviselők javaslatára, valamint a környezetvédelmi tárca belső ellenőrzésétől szerzett információk és a saját kockázati elemzése alapján indított vizsgálatot a komp ügyében.

“A szolgáltatások teljes körű átvizsgálása hiányosságok egész sorát tárta fel a VV szerveinek a munkájával és a döntéshozás átláthatatlanságával kapcsolatban. A komp működéséről szóló szerződés előnytelen az állam számára” - tájékoztatta lapunkat Marek Papajčík az NKÚ szóvivője.

Közel huszonhat éve, 1993-tól jár a komp Vajka és Keszölcés között. 2013-ig a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) üzemeltette, két évvel később, az új komp elindítása után azonban felmondták a szerződést. A közbeszerzési eljárás lefuttatása után egyedüli pályázóként a Ponton City vállalattal kötött szerződést az állami cég. Az NKÚ felrótta azt is, hogy a fel nem bontható szerződésben nem tüntették fel a környezetvédelmi minisztérium által meghatározott anyagi keretet. A rendőrség is nyomozott a komp ügyében, de nem találtak hiányosságot annak ellenére, hogy a pályázatban megadott feltételeket csak az Egyesült Államokban székelő garázscég kompja teljesítette, erre Veronika Remišová az OĽaNO parlamenti képviselője hívta fel a figyelmet. Akárcsak arra, hogy mennyire előnytelen a szerződés az államnak. A korábban felmondhatatlan szerződést csak 2016-ban egészítették ki az esetleges felmondás feltételeivel.

“A kiegészítés értelmében, ha sikerül találni egy hasonló paraméterekkel bíró, de jobb feltételek mellett üzemeltethető kompot, akkor megszűnik a szerződés és nem kell kifizetni a többmilliós büntetést“ - nyilatkozta korábban Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Tavaly újabb pályázatot hirdettek a komp üzemeltetésére, ezt az SVP nyerte meg. Az új üzemeltető azonban nem tudta teljesíteni a szerződés feltételeit, a megszabott határidőig nem találtak műszakilag megfelelő kompot, ezért még mielőtt életbe lépett volna, felmondták a megállapodást. Az NKÚ jelentésében arra a furcsaságra is felhívta a figyelmet, hogy az SVP megfelelő felkészültség nélkül is belevágott a versenybe. “Ez azt eredményezte, hogy továbbra is érvényes a kedvezőtlen szerződés” - szögezi le a jelentésben az NKÚ. Hozzátették, az ellenőrzés során az is kiderült, hogy minden új szerződéssel drágább lett a komp üzemeltetése. Sólymos korábban azt is elmondta, hogy az SVP megpróbált beszerezni egy új kompot, vagy felújítani a régit, de csak egy gyanús holland cég jelentkezett a felhívásra.

A kompbotrány miatt még 2016-ben menesztették a VV igazgatóját, Ladislav Lazart, de az állami vállalat állásfoglalása szerint azóta is az előző vezetés hibának kijavításán dolgoznak. “A VV az előző vezetőségtől örökölte a felbonthatatlan szerződést és a beiktatás óta jogi- és műszaki lépéseket teszünk a megállapodás megszüntetésére úgy, hogy a jelenlegi szállító ne igényelhessen több millió eurós kártérítést” - tájékoztatta lapunkat Stella Ištvánfyová a VV vezérigazgatójának irodavezetője. Ištvánfyová hozzátette, hogy több versenypályázatot is hirdettek, de eredménytelenül. “Mivel néhány közbeszerzést megtámadott a jelenlegi üzemeltető, vagy a hozzá köthető cégek” - fogalmazott az irodavezető. A VV továbbra is arra törekszik, hogy megszüntesse az előnytelen szerződést, új közbeszerzési pályázatot készítenek elő. “Jelenleg a piackutatásnál és a megbízás előrelátható értékének meghatározásánál tartunk” - tette hozzá Stella Ištvánfyová.

Az állami vállalat és a környezetvédelmi tárca is a felvízcsatorna alatti alagút megnyitásában látja a helyzet megoldását.

“A Duna alatt futó 4 kilométer hosszú vízáteresztő alagút átépítése a VV szerint gazdaságosabb, kényelmesebb és főként hosszútávú megoldás lehet a bősi vízerőmű építése miatt elzárt településeken élők szállítására. Ez egy olyan megoldás, amely független az időjárástól és a vízállástól” - fogalmazott Ištvánfyová.

Megkérdeztük, hogy halad áll az alagút építése, erre azonban egyelőre nem kaptunk választ. A tervek szerint az autósoknak, a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak nyitnák meg az átjárót. A vajkai kompon nem kell fizetni az átkelésért, a helyiek mellett a turisták is rendszeresen kihasználják a vízi útvonalat, az NKÚ viszont úgy véli, hogy csak a helyi lakosok jogosultak arra, hogy ingyenesen keljenek át a felvízcsatornán. “A többi érdeklődőnek fizetnie kellene, ugyanúgy, mint más közlekedési szolgáltatásért” - írta az NKÚ, amely azt javasolta a környezetvédelmi tárcának, hogy kérjen rendszerszintű megoldást a kormánytól a Vajka és Keszölcés közötti szállítás finanszírozására. “A környéken csak az idegenforgalomra építhetünk. Termőföldjeink nincsenek, megfelelő infrastruktúra híján pedig az ipart is kizártuk. Kérdéses, mekkora hatással lenne egy ilyen lépés az idegenforgalomra” - fogalmazott Álló Donát Vajka polgármestere, aki szerint rég nem volt ennyire rossz az együttműködés az állami szervekkel, mint az utóbbi időben. Boráros József Doborgaz polgármestere azonban más véleményen van. “Legyen mindenkinek fizetős, szerintem mindenki örülne neki, akkor legalább felférnénk a kompra” - nyilatkozta Boráros. Hozzátette, hogy inkább Bős felé jár, mert akkor nem kell várnia a kompra. A komp elsőbbségi rendszere miatt régóta vitázik az érintett községek vezetése.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?