<p>Szenc. 2009-ben indították a városi tömegközlekedést Szencen, azóta egy kisvonat járja be a várost. A képviselők decemberi döntése alapján ez megváltozik: már nem a gumikerekű zöld vonat szállítja az utasokat.</p>
Autóbusz váltja le a kisvonatot
BARTALOS ÉVA
A sok bírálat ellenére, az önkormányzat tavaly tavaszig kiállt a kisvonat mellett. A 2012. áprilisi önkormányzati ülésen az L+L vállalat bemutatta a tömegközlekedés módosításáról szóló terveit. A város megközelítőleg évi 80 000 eurót költ a vonat üzemeltetésére, a cég elemzése alapján egy 19 férőhelyes autóbusz fenntartása sem kerülne sokkal többe.
Tavaly ősszel fordulat állt be az ügyben. A képviselők eldöntötték, korszerű kisbusz váltja fel a vonatot. Már csak az új midibusz útvonala volt kérdés. A beterjesztett javaslatban két útvonal szerepelt. Az első az eredetit követi, ez 74 439 eurós kiadást jelentene. A második javaslat szerint a kisbusz Szenc városrészeit és új lakónegyedeit is bejárja. Eddig erre nem volt lehetőség, ugyanis a vonat nem alkalmas a városon kívüli közlekedésre.
Répássy Jarmila, a városi hivatal vezetője elmondta, hogy az önkormányzat közbeszerzési pályázaton választja ki az üzemeltetőt. „A hónap végéig összeállítjuk a pályázat feltételeit. A tervek alapján nyáron indulhat be az új városi közlekedés” – nyilatkozta a hivatalvezető. A zöld kisvonatot sokan bírálták. Elsősorban azért, mert nem felel meg az alapvető biztonsági feltételeknek és lassítja a forgalmat. A városatyák végül a második variáció mellett döntöttek. Így a kisbusz nemcsak a központot járja be, hanem a távolabb eső lakótelepeket és városrészeket is. Hétköznap 7-szer indul az autóbusz-pályaudvarról és ide is tér vissza, szombatonként 4 kört tesz. Megközelítőleg másfél órás egy kör a városban.
Szenc az egyetlen olyan város Szlovákiában, ahol ingyenes a városi tömegközlekedés. Az autóbusz bevezetése után ezen is változtatnának a képviselők. Karol Kvál polgármester és néhány városatya azonban inkább a városban működő cégeket és magánvállalkozókat szólítaná meg és az ő segítségükkel finanszírozná a kisbusz működését. A díj bevezetéséről egyelőre nem született döntés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.