Augusztus végére elszállíthatják a szennyezet földet

Nagyudvarnok |

<p align="JUSTIFY">A hónap végére elháríthatják a felborult üzemanyag-szállító tehergépkocsi okozta károkat a Nagyudvarnok és Csallóközkürt közötti összekötőút mentén.</p>

Július végén felborult egy üzemanyag-szállító kamion a két község közötti útszakaszon. 27 ezer liter benzin és gázolaj ömlött az út melletti termőföldre, 45 méter hosszan eddig mintegy 700 tonna földet távolítottak el a baleset helyszínéről, a tervek szerint az úttest alól további 500 tonnányit szállítanak el. Néhány nappal a baleset után lezárták az utat, mert félő, hogy beszakad az aszfalt. Az elmúlt hetekben rendszeresen egyeztettek az érintettek, pénteken a fővárosban tárgyaltak. „Szondákat helyeztek el, amelyekkel megállapították, meddig terjedt a szennyezés. A mérések alapján három munkafolyamatot dolgoztak ki” – tájékoztatta lapunkat Morvay György, a járási hivatal vezetője. Hozzátette, már nem terjed tovább a szennyezés. Egy vállalat elszállította a szennyezett földet, másfél méter széles sávban megbontják az utat és három méter mélyen eltávolítják alóla a földet. Ezt követően újraalapozzák és felépítik az útszakaszt. Az út mellett csatornát alakítanak ki, egy vízáteresztő cső segítségével pedig kiszivattyúzzák a talajvízből a szennyező anyagot. „A kárelhárítás mintegy háromszázezer euróba kerül. Ezt a kárt okozó cégnek kell megtérítenie” – folytatta Morvay. Hozzátette, augusztus végéig el kell szállítani a szennyezett földet, ezután újraaszfaltozzák a szakaszt. Ha a vállalat nem végzi el a munkát, akkor a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség 165 ezer euró büntetést szabhat ki. „A cél, hogy mihamarabb megnyithassuk az útszakaszt” – jelentette ki Morvay György.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"285302","attributes":{"alt":"","author":"A szerző felvétele","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"360"}}]]

Ján Igrici, a kamion tulajdonosa bírósághoz fordul a baleset miatt. Azt állítja, nem volt megfelelően kijelölve az útszakasz, és a tűzoltók sem végezték jól a munkájukat. „Lát itt valamilyen jelzést az útszűkületről, vagy sebességkorlátozást? Sehol nincs kiírva, hogy nem jöhet erre tehergépkocsi. Kíváncsi vagyok a tűzoltók technikájára. Lehetett volna 500, vagy ezer liter, ami kiömlött, nem 27 ezer. Meggyőződésem, hogy nem jól végezték a munkájukat” – közölte a tulajdonos. A hatályos jogszabályok értelmében a tehergépkocsik nem közlekedhetnek az összekötő utakon, ezért nem kell kihelyezni a korlátozó táblákat. A dunaszerdahelyi körforgalom bővítése miatt azonban ezen az útszakaszon vezetett a kerülőút a kamionosok számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?